3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2016. november 7.

Megjelent a Bon Jovi legújabb albuma

Copyright:

Egy Jerry Uelsmann-kép, amelyen egy büszke, történelmi kőépület látható, hatalmas gyökerekkel alátámasztva: többek között ez ihlette Jon Bon Jovit a legújabb albumuk megírására.

„Ez a kép a mi történetünket mondja el… ezért is választottuk az új lemezünk borítójául” – nyilatkozta.
Az első – még augusztusban –  megjelent single az albumról, az azonos című This House Is Not For Sale volt. A producerek, John Shanks és maga Jon Bon Jovi az album nagy részét ugyanabban a New York-i stúdióban vették fel, az Avalon Studiosban, ahol az első albumuk is készült 1983-ban.

„A nehézségek, amelyeket együtt oldottunk meg az elmúlt években egyre közelebb hozta a zenekar tagjait, és szerencsére a kiadóval is jól együtt tudtunk működni – mondta Jon. Most pedig elkészült egy nagyszerű album, amely sok mindent fog elmondani, de semmit sem akar bizonyítani.”

A Bon Jovi több mint 130 millió albumot adott el világszerte, rendszeresen új himnuszokkal gazdagította a rádiókat és a slágerlistákat, a világ körüli turnéik jegyeladásai pedig rekord bevételeket hoztak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Continuer

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Continuer

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Continuer

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Continuer

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky