3428 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2016. november 3.

Az Építészek lebontották a Dürert - avagy milyen volt az Architects?

Copyright:

Gitáros zsenijük elvesztése sem gátolhatta meg az angol bandát, hogy visszatérjen fővárosunkba és a Bury Tomorrow valamit a Stick To Your Guns társaságában ledózerolja a Dürert. Persze ehhez nagyban hozzájárult az a zirka 1000-1200 rajongó is, akik miatt a "sold out" táblát is ki kellett akasztani már hetekkel ezelőtt az eseményhez.

Az estét az örökös előzenekari státuszba ragasztott Bury Tomorrow nyitotta, akik még nem kapták meg azt az áttörést, amelyet már évek óta megérdemelnének. Viszont, ahogy ez kívülről látszik, egyáltalán nem gátolja őket abban, hogy buliról bulira fejlődjenek és minden egyes alkalommal kifogástalan, zseniális játékkal és énekkel kápráztassák el közönségüket. Mivel teltház volt, végre nem az történt, hogy a Bury-n csak félig telt meg a terem, hanem ők is majdhogynem olyan tömegnek zenélhettek, mint a főbanda – ennek személy szerint nagyon örültem. Mivel a játékidőt félórában korlátozták, ezért csak az instant klasszikusoknak (Lionheart, Man on Fire) és az új lemez néhány dalának (Memories, Last Light, Earthbound) volt hely a setlistben, viszont boldog voltam, hogy a Cemetery-t is hallhattam élőben, mert ez eddig kimaradt az életemből és bátran mondhatom, hogy kevesebb lennék e nélkül. A srácok kíméletlenül jók, szívből kívánom, hogy végre megkapják a nekik kijáró tiszteletet és reflektort és legalább akkorára nőjön a rajongói bázisuk, mint az Architects-é, viszont maradjanak meg mindig ilyen közvetlen és emberi mivoltukban, ahogy évek óta ismerjük őket. Ámen!

Másodikként Amerikát képviselte a Stick to your Guns, akiket ugyan nem hallgattam ronggyá az elmúlt időszakban, de azért nem teljesen szűzként érte dobhártyáimat a hardcore-os-punk-os lendület és a kellemesen, de egyszerűen komponált dalok. Nem voltak olyan durvák, mint az Architects, nem voltak olyan dallamosak, mint a Bury, viszont mindenkit maguk mögött hagytak a sodró lendületű, darálós dalokkal, amelyeket láthatóan kajált a közönség. Ezt a koncertet kicsit hátrébbról, a pulttól hallgattam és meg kellett állapítanom, hogy a hangosítók igencsak kitettek magukért. És ezt el lehet mondani egyébként mindhárom koncertről, mert egyszer sem volt baki technikai részről és eszembe sem jutott azzal foglalkozni, hogy akkor most mi-hogy szól. Ez pedig egyértelmű jele annak, hogy minden frankón szólt. Egyetlen gondom volt mindössze a produkcióval: az átvezető szövegek. Persze, tudom, az ilyen rebellis zenekaroknál elengedhetetlen az emberiség elleni propaganda, meg az "utálom Amerikát" szövegelés, de miért ezek mögé konstans gitársípoltatás? Másfél perc után már igazán idegesítő... De ezt csak zárójelben, amúgy a koncert rendben volt elejétől a végéig – talán Jesse hangja fáradt el egy kicsit a végére, de azért érezhető volt, hogy mindenki az Architectsre vár.

Akik teljesen pontosan fél 10-kor el is kezdték a több, mint egy órás földbedöngölést. A Nihilist olyan elemi erővel csap arcba, plusz a fény-füst effektek is úgy vannak a breakekhez koreografálva, hogy majdnem befostam. Hogy az ijedtségtől vagy a gyönyörtől, azt most ne firtassuk. Lényeg, hogy ez a füstös dolog nagyon el lett találva, ez külön tapsot érdemel, kiemelten. A setlist természetesen az All Our Gods Have Abandoned Us dalai köré lett felhúzva, hiszen ez egy lemezbemutató turné, mellette pedig Tom sajnálatos elvesztése eléggé aktuálissá teszi és többletjelentéssel is felruházza az egész koncepciót. Emellett azért a klasszikusoknak is jutott hely, hiszen These Colours don't Run és Early Grave nélkül nem lehet Architects koncert, de ha nem az új lemez dalai muzsikáltak, akkor a Lost Forever/Lost Together zenéit vették elő, amely egy kis csalódásra azért adhatott okot az oldschool rajongóknak. Jómagam élveztem elejétől a végéig, ráadásul a vissza-vissza után elejtett könnycseppek Tom-ért a Gone With The Wind előtt igazán meghatóra sikeredtek. Amikor Sam elkezdett róla beszélni, a teremben megfagyott a levegő, majd miután ő befejezte, a közönség kezdett majd' kétperces "Tom-Tom-Tom" kántálásba, amitől a zenekar fagyott meg és hatódott szinte könnyekig. Nem hiszem, hogy volt életemben metalcore koncerten még egy ilyen hidegrázós pillanatom, mint ezek voltak. Még most is borsódzik a hátam az egésztől...

Mindent összegezve, a két évvel ezelőtti koncert kitaposott ösvényén vágtatott vissza hozzánk a szigetországból az együttes, hiszen a profizmus és az átütő erő, ami bennük van, még mindig jellemzi őket. Talán Sam egy kicsit kedvetlenebb konferanszié, mint a Bury Tomorrow-s Danny, vagy nem éli át annyira az agymosást, mint a Stick to Your Guns-ból Jesse, de kétségtelen, hogy színpadra termett, ami pedig a torkában van, az maga a zsenialitás. Mindhárom banda kitett magáért és úgy gondolom, hogy aki jegyet váltott, az megtalálta a számításait, aki pedig lemaradt, az ne bánkódjon - tudom, könnyű azt mondani... -, mert mindegyik banda megígérte, hogy hamarosan visszatér hozzánk.

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. július 20.

Ifjú metalosok az A38-on

Csütörtökön megszállta a Hajó tetőteraszát három feltörekvő metalbanda, akik ugyan szolid közönség előtt, de egészen forró estét produkáltak. A The Tumor Called Marla, a Tiansen és a Plasticocean triumvirátusa ugyan stílusilag kicsit eltérnek egymástól, de a bandák közötti kémia frankón működött! Tovább

2019. július 12.

Tízezernél is többen buliztak a váci Duna-parton

Tizenöt koncert, hat színházi előadás, egy workshop, dj-k, újcirkuszi produkciók, közösségi programok, tízezernél is több látogató és a lenyűgöző váci Duna-part. Idén is sikerrel zárult a Dunakanyar legnagyobb fesztiválja, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, ahol nemcsak a Tankcsapda vagy éppen a Follow The Flow koncertjére voltak több ezren kíváncsiak, de a színházi sátor is megtelt az előadások idején. Tovább

2019. július 11.

Koccantunk Kotzennel

Kedd este bevette a Barba Negra Tracket a Richie Kotzen trió, mi pedig olyan muzsikálásnak lehettünk szem- és fültanúi, amit vétek lett volna kihagyni. Nem emlékszem, mikor volt utoljára, hogy szájtátva bámultam azt, ami a színpadon folyik, de tegnap este csak kerestem az állam a padlón. Tovább

2019. június 13.

Elbúcsúztunk a Slayertől

A Papp László Sportarénában örökre búcsút vett magyar követőitől a thrash metal egyik legjelesebb képviselője. A Slayer egy maratoni, másfélórás mészárlás után engedett minket örök utunkra, de előtte még megmutatták, hogy milyen lesz majd a pokolban újra találkozni! A bemelegítésről a Big 4 másik oszlopos tagja, az Anthrax gondoskodott. Tovább

2019. május 27.

Felperzselte a Parkot az AWS

2019. május 23-án este, a tavalyi után már másodszor tömte szinte tele Budapest egyik legnagyobb koncerthelyszínét a Parkot, a modern metal hazai úttörője. Örsék a mérhetetlen mennyiségű pirotechnikával ellensúlyozták az időjárás márciust idéző viszontagságait, a Nagyszínpadot frissen megnyert Useme pedig oktatófilmet vetített a mintaszerű bemelegítésről. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky