3420 zenekar 12478 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2016. november 3.

Az Építészek lebontották a Dürert - avagy milyen volt az Architects?

Copyright:

Gitáros zsenijük elvesztése sem gátolhatta meg az angol bandát, hogy visszatérjen fővárosunkba és a Bury Tomorrow valamit a Stick To Your Guns társaságában ledózerolja a Dürert. Persze ehhez nagyban hozzájárult az a zirka 1000-1200 rajongó is, akik miatt a "sold out" táblát is ki kellett akasztani már hetekkel ezelőtt az eseményhez.

Az estét az örökös előzenekari státuszba ragasztott Bury Tomorrow nyitotta, akik még nem kapták meg azt az áttörést, amelyet már évek óta megérdemelnének. Viszont, ahogy ez kívülről látszik, egyáltalán nem gátolja őket abban, hogy buliról bulira fejlődjenek és minden egyes alkalommal kifogástalan, zseniális játékkal és énekkel kápráztassák el közönségüket. Mivel teltház volt, végre nem az történt, hogy a Bury-n csak félig telt meg a terem, hanem ők is majdhogynem olyan tömegnek zenélhettek, mint a főbanda – ennek személy szerint nagyon örültem. Mivel a játékidőt félórában korlátozták, ezért csak az instant klasszikusoknak (Lionheart, Man on Fire) és az új lemez néhány dalának (Memories, Last Light, Earthbound) volt hely a setlistben, viszont boldog voltam, hogy a Cemetery-t is hallhattam élőben, mert ez eddig kimaradt az életemből és bátran mondhatom, hogy kevesebb lennék e nélkül. A srácok kíméletlenül jók, szívből kívánom, hogy végre megkapják a nekik kijáró tiszteletet és reflektort és legalább akkorára nőjön a rajongói bázisuk, mint az Architects-é, viszont maradjanak meg mindig ilyen közvetlen és emberi mivoltukban, ahogy évek óta ismerjük őket. Ámen!

Másodikként Amerikát képviselte a Stick to your Guns, akiket ugyan nem hallgattam ronggyá az elmúlt időszakban, de azért nem teljesen szűzként érte dobhártyáimat a hardcore-os-punk-os lendület és a kellemesen, de egyszerűen komponált dalok. Nem voltak olyan durvák, mint az Architects, nem voltak olyan dallamosak, mint a Bury, viszont mindenkit maguk mögött hagytak a sodró lendületű, darálós dalokkal, amelyeket láthatóan kajált a közönség. Ezt a koncertet kicsit hátrébbról, a pulttól hallgattam és meg kellett állapítanom, hogy a hangosítók igencsak kitettek magukért. És ezt el lehet mondani egyébként mindhárom koncertről, mert egyszer sem volt baki technikai részről és eszembe sem jutott azzal foglalkozni, hogy akkor most mi-hogy szól. Ez pedig egyértelmű jele annak, hogy minden frankón szólt. Egyetlen gondom volt mindössze a produkcióval: az átvezető szövegek. Persze, tudom, az ilyen rebellis zenekaroknál elengedhetetlen az emberiség elleni propaganda, meg az "utálom Amerikát" szövegelés, de miért ezek mögé konstans gitársípoltatás? Másfél perc után már igazán idegesítő... De ezt csak zárójelben, amúgy a koncert rendben volt elejétől a végéig – talán Jesse hangja fáradt el egy kicsit a végére, de azért érezhető volt, hogy mindenki az Architectsre vár.

Akik teljesen pontosan fél 10-kor el is kezdték a több, mint egy órás földbedöngölést. A Nihilist olyan elemi erővel csap arcba, plusz a fény-füst effektek is úgy vannak a breakekhez koreografálva, hogy majdnem befostam. Hogy az ijedtségtől vagy a gyönyörtől, azt most ne firtassuk. Lényeg, hogy ez a füstös dolog nagyon el lett találva, ez külön tapsot érdemel, kiemelten. A setlist természetesen az All Our Gods Have Abandoned Us dalai köré lett felhúzva, hiszen ez egy lemezbemutató turné, mellette pedig Tom sajnálatos elvesztése eléggé aktuálissá teszi és többletjelentéssel is felruházza az egész koncepciót. Emellett azért a klasszikusoknak is jutott hely, hiszen These Colours don't Run és Early Grave nélkül nem lehet Architects koncert, de ha nem az új lemez dalai muzsikáltak, akkor a Lost Forever/Lost Together zenéit vették elő, amely egy kis csalódásra azért adhatott okot az oldschool rajongóknak. Jómagam élveztem elejétől a végéig, ráadásul a vissza-vissza után elejtett könnycseppek Tom-ért a Gone With The Wind előtt igazán meghatóra sikeredtek. Amikor Sam elkezdett róla beszélni, a teremben megfagyott a levegő, majd miután ő befejezte, a közönség kezdett majd' kétperces "Tom-Tom-Tom" kántálásba, amitől a zenekar fagyott meg és hatódott szinte könnyekig. Nem hiszem, hogy volt életemben metalcore koncerten még egy ilyen hidegrázós pillanatom, mint ezek voltak. Még most is borsódzik a hátam az egésztől...

Mindent összegezve, a két évvel ezelőtti koncert kitaposott ösvényén vágtatott vissza hozzánk a szigetországból az együttes, hiszen a profizmus és az átütő erő, ami bennük van, még mindig jellemzi őket. Talán Sam egy kicsit kedvetlenebb konferanszié, mint a Bury Tomorrow-s Danny, vagy nem éli át annyira az agymosást, mint a Stick to Your Guns-ból Jesse, de kétségtelen, hogy színpadra termett, ami pedig a torkában van, az maga a zsenialitás. Mindhárom banda kitett magáért és úgy gondolom, hogy aki jegyet váltott, az megtalálta a számításait, aki pedig lemaradt, az ne bánkódjon - tudom, könnyű azt mondani... -, mert mindegyik banda megígérte, hogy hamarosan visszatér hozzánk.

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. április 19.

Egy darab történelem a templom gyújtogatások korából - Mayhem koncert Dürer Kert

Zord este elé nézhettek mindazok, akik kilátogattak a Mayhem budapesti fellépésére a Dűrer kertbe. Segítségükre voltak ezen a különleges estén a csehországi Inferno akiről sikeresen lemaradtunk és a magyar Sear Bliss Szombathelyről. Ők már a megszokott szintet hozták, feszes játék, harsonával. Bár a keverőpult mögött állva csak a lábcin hangját lehetett hallani és azt, hogy a dob elképesztő gépezetként üzemel. Közelebb lépve már tisztán hallható volt a lényeg maga a zene. Nagy András károgós hangja, Pál Zoltán harsona játéka, a két gitáros Vígh Zoltán ritmusa és Kovács Attila gitárja, valamint szólói is jobban érvényesültek. Tovább

2017. március 28.

Dupla Telthajó a Fish! jóvoltából

Rohanó világunkban, amikor egy hétvégén 3-4 koncert is van, egyre nehezebb összehozni teltházas koncertet. Ezért is lepődtem meg, amikor láttam, hogy a szombati Fish! koncertre rekordidő alatt elfogytak a jegyek. Hát még akkor, amikor a vasárnapira is alig tudtam jegyet szerezni... Tovább

2017. február 19.

All Inclusive élményforgatag nagyon is jól eltalált frekvenciák közt

Téli álom ide vagy oda, ha egy olyan közismert és elismert DJ teszi tiszteletét Budapesten, mint a Lost Frequencies, akkor oda el kell menni. Pláne, ha a Hello Baby Bárban lesz az esemény, ami további jó előjel a minőségre amiatt, hogy nem egy óriás csarnokban kell hatalmas tömegeket morajoltatni. Plusz a hely azt is jelenti, hogy a jó zenén kívül izgalmas tuningra is számíthatunk, hiszen a HB-ban nem merül ki annyiban egy buli, hogy odatesznek egy DJ-t és kész. Vesztett tehát a kanapé és a takaró, nyert a péntek éjjel, Felix De Laet és az Andrássy út legmenőbb bárja. És persze mi! Tovább

2016. július 21.

Rockmaraton 2016 összegzés

Azon tervem, miszerint a fesztivál minden egyes napjáról egy rövid beszámolót írok, az időjárás, a folyamatosan haldokló wi-fi hálózat, illetve a Megadeth kérésére a sajtósok elől elzárt VIP részleg következtében az első négy nap után kudarccal végződött, így most zanzásított formában elmondom mi tetszett, mi nem, mi okozott kellemes (vagy éppen kellemetlen) meglepetést, és hogy összességében mi a véleményem a Rockmaratonról. Tovább

2016. július 14.

Haláli hörgések a Rockmaraton harmadik napján

A harmadik nap reggelére a vendégek elkezdtek elfáradni. Egyre kevesebb a hajnali ének szó, egyre később kezd el éledezni a nép. Magamon is érzem az energiaszint csökkenését. A szokásos napi teendők után szomorúan tapasztaltam, hogy a sajtós részlegnek kialakított Wifi hálózatok még mindig nem működnek kifogástalanul. Ezek után a Manegarm koncertjét látogattam meg. A közönség lassan gyülekezett, de soraikban megjelentek a harci festéssel kicicomázott viking harcosok. A koncert remek volt, jól szórakoztam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky