3427 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2016. november 3.

Az Építészek lebontották a Dürert - avagy milyen volt az Architects?

Copyright:

Gitáros zsenijük elvesztése sem gátolhatta meg az angol bandát, hogy visszatérjen fővárosunkba és a Bury Tomorrow valamit a Stick To Your Guns társaságában ledózerolja a Dürert. Persze ehhez nagyban hozzájárult az a zirka 1000-1200 rajongó is, akik miatt a "sold out" táblát is ki kellett akasztani már hetekkel ezelőtt az eseményhez.

Az estét az örökös előzenekari státuszba ragasztott Bury Tomorrow nyitotta, akik még nem kapták meg azt az áttörést, amelyet már évek óta megérdemelnének. Viszont, ahogy ez kívülről látszik, egyáltalán nem gátolja őket abban, hogy buliról bulira fejlődjenek és minden egyes alkalommal kifogástalan, zseniális játékkal és énekkel kápráztassák el közönségüket. Mivel teltház volt, végre nem az történt, hogy a Bury-n csak félig telt meg a terem, hanem ők is majdhogynem olyan tömegnek zenélhettek, mint a főbanda – ennek személy szerint nagyon örültem. Mivel a játékidőt félórában korlátozták, ezért csak az instant klasszikusoknak (Lionheart, Man on Fire) és az új lemez néhány dalának (Memories, Last Light, Earthbound) volt hely a setlistben, viszont boldog voltam, hogy a Cemetery-t is hallhattam élőben, mert ez eddig kimaradt az életemből és bátran mondhatom, hogy kevesebb lennék e nélkül. A srácok kíméletlenül jók, szívből kívánom, hogy végre megkapják a nekik kijáró tiszteletet és reflektort és legalább akkorára nőjön a rajongói bázisuk, mint az Architects-é, viszont maradjanak meg mindig ilyen közvetlen és emberi mivoltukban, ahogy évek óta ismerjük őket. Ámen!

Másodikként Amerikát képviselte a Stick to your Guns, akiket ugyan nem hallgattam ronggyá az elmúlt időszakban, de azért nem teljesen szűzként érte dobhártyáimat a hardcore-os-punk-os lendület és a kellemesen, de egyszerűen komponált dalok. Nem voltak olyan durvák, mint az Architects, nem voltak olyan dallamosak, mint a Bury, viszont mindenkit maguk mögött hagytak a sodró lendületű, darálós dalokkal, amelyeket láthatóan kajált a közönség. Ezt a koncertet kicsit hátrébbról, a pulttól hallgattam és meg kellett állapítanom, hogy a hangosítók igencsak kitettek magukért. És ezt el lehet mondani egyébként mindhárom koncertről, mert egyszer sem volt baki technikai részről és eszembe sem jutott azzal foglalkozni, hogy akkor most mi-hogy szól. Ez pedig egyértelmű jele annak, hogy minden frankón szólt. Egyetlen gondom volt mindössze a produkcióval: az átvezető szövegek. Persze, tudom, az ilyen rebellis zenekaroknál elengedhetetlen az emberiség elleni propaganda, meg az "utálom Amerikát" szövegelés, de miért ezek mögé konstans gitársípoltatás? Másfél perc után már igazán idegesítő... De ezt csak zárójelben, amúgy a koncert rendben volt elejétől a végéig – talán Jesse hangja fáradt el egy kicsit a végére, de azért érezhető volt, hogy mindenki az Architectsre vár.

Akik teljesen pontosan fél 10-kor el is kezdték a több, mint egy órás földbedöngölést. A Nihilist olyan elemi erővel csap arcba, plusz a fény-füst effektek is úgy vannak a breakekhez koreografálva, hogy majdnem befostam. Hogy az ijedtségtől vagy a gyönyörtől, azt most ne firtassuk. Lényeg, hogy ez a füstös dolog nagyon el lett találva, ez külön tapsot érdemel, kiemelten. A setlist természetesen az All Our Gods Have Abandoned Us dalai köré lett felhúzva, hiszen ez egy lemezbemutató turné, mellette pedig Tom sajnálatos elvesztése eléggé aktuálissá teszi és többletjelentéssel is felruházza az egész koncepciót. Emellett azért a klasszikusoknak is jutott hely, hiszen These Colours don't Run és Early Grave nélkül nem lehet Architects koncert, de ha nem az új lemez dalai muzsikáltak, akkor a Lost Forever/Lost Together zenéit vették elő, amely egy kis csalódásra azért adhatott okot az oldschool rajongóknak. Jómagam élveztem elejétől a végéig, ráadásul a vissza-vissza után elejtett könnycseppek Tom-ért a Gone With The Wind előtt igazán meghatóra sikeredtek. Amikor Sam elkezdett róla beszélni, a teremben megfagyott a levegő, majd miután ő befejezte, a közönség kezdett majd' kétperces "Tom-Tom-Tom" kántálásba, amitől a zenekar fagyott meg és hatódott szinte könnyekig. Nem hiszem, hogy volt életemben metalcore koncerten még egy ilyen hidegrázós pillanatom, mint ezek voltak. Még most is borsódzik a hátam az egésztől...

Mindent összegezve, a két évvel ezelőtti koncert kitaposott ösvényén vágtatott vissza hozzánk a szigetországból az együttes, hiszen a profizmus és az átütő erő, ami bennük van, még mindig jellemzi őket. Talán Sam egy kicsit kedvetlenebb konferanszié, mint a Bury Tomorrow-s Danny, vagy nem éli át annyira az agymosást, mint a Stick to Your Guns-ból Jesse, de kétségtelen, hogy színpadra termett, ami pedig a torkában van, az maga a zsenialitás. Mindhárom banda kitett magáért és úgy gondolom, hogy aki jegyet váltott, az megtalálta a számításait, aki pedig lemaradt, az ne bánkódjon - tudom, könnyű azt mondani... -, mert mindegyik banda megígérte, hogy hamarosan visszatér hozzánk.

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. szeptember 16.

Mókás kedvű Morcheeba koncert a Balaton Piknik legvégére

Voltunk már Morcheeba koncerten többször is korábban, de mindeddig egész más élményt nyújtottak a brit együttes fellépései. Gondolkoztunk, mi történhetett tegnap az énekesnővel, és arra jutottunk, vagy valamilyen tudatmódosító, vagy pusztán a Balaton, az éjszakai fényekben pompázó Gömbkilátó, és/vagy az erdő illata igézhette meg őt, hogy olyan bolondozós hangulatba jusson…de igazából mindegy is, a hangja csodás volt ezúttal is, a fellépés pedig egyben energikus, kellemes és bájos! Tovább

2019. szeptember 16.

Altatódal, háttérzene – de így imádtuk: José Gonzalez volt a Balaton Pikniken

Nem voltunk félrevezetve, tudtuk, mire számítsunk zenei fronton a Balaton Pikniken. Büszkén hirdették a szervezők az eseményleírásban, hogy nem fogjuk kirúgni a ház oldalát, és hajnalig bulizni se akarunk, helyette chillezős, kellemes, háttérzenének való fellépésekre készüljünk. Így is volt, köszönhetően José Gonzaleznek – amit vártunk, meg is kaptuk, élmény volt. Tovább

2019. augusztus 21.

Tűzijáték helyett Bury Tomorrow

2019. augusztus 20-án tért vissza hozzánk Nagy-Britannia egyik legjobb metalcore bandája, hogy a sok előzenekaros, matiné időpontos koncert és fesztiválos fellépés után végre önállóan, saját jogon adjanak egy felejthetetlen koncertet a rajongóiknak. A bemelegítésről a két év hiátus után visszatérő Inhale Me gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Pénteki levezetés, avagy Nova Prospecten jártam

A csütörtöki Architectset muszáj volt valami könnyedebb, de legalább annyira szerethető koncerttel lefojtani, a Nova Prospect tetőteraszos bulija az A38-on pedig erre tökéletes választásnak bizonyult. A bemelegítésről a szegedi Colmena és a fővárosi Touch Me Not gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Az Architects még mindig hibátlan élőben

Csütörtökön a brit metalcore legjobb élő bandájának választott Architects bizonyította a Budapest Parkban, hogy maximálisan kiérdemelték a fenti titulust! A bemelegítésre csak honfitársakat hoztak a szigetországból, névlegesen a Loathe, a Rolo Tomassi és a While She Sleeps bandáját, akik mind méltónak bizonyultak a hatalmas színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky