3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2016. október 24.

Mert szenvedni jó - új Korn

Copyright:

A világ egyik legismertebb rockbandája pénteken adta ki új, tizenkettedik nagylemezét. A The Serenity of Suffering egy velejéig sötét, indulatos, félelmetes album lett, amely a Korn eredeti, zúzósabb hangzását idézi fel, csak még progresszívebb formában. Lássuk, miért.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Az amerikai banda az új lemezt a rock berkekben legendás Nick Raskulinecz segítségével készítette, aki többek között a Foo Fighters, a Deftones és a Mastodon lemezein is közreműködött. A sztárproduceren kívül még egy híres rockert hívtak segítségül: „A Different World” című számukban a Slipknot énekese, Corey Taylor vendégszerepel.

A The Serenity of Suffering az együttes második albuma a gitáros Brian ’Head’ Welch visszatérése óta – Head 2005-ben a sztárlét helyett Istent választotta és összeférhetetlenségre hivatkozva otthagyta az együttest, majd 2013-ban tért vissza a bandába. Az előző, The Paradigm Shift című lemezüket már újra a teljes csapat készítette, de a mostani albumra ért igazán össze a formáció.

A visszatérő 'Head’ azt nyilatkozta a készülő albumról: „Azt hiszem, most sikerült újra megfognunk az eredeti Korn hangzást és életérzést, és azt az intenzitást, amivel a Korn mindig is égett. Ez az egyik legpörgősebb és energikusabb Korn lemez, amit eddig kiadtunk.”

Az albumról már négy szám is elérhető: először a „Rotting in Vain” című dal debütált, amelyhez egy nyomokban Edgar Allen Poe-t idéző, kellően nyomasztó videoklip készült, majd jött a hátborzongató „Insane”, amely egy fel-feléledő momento mori, azaz frissen elhunyt fényképezéséről szól.

 

 

A következő megjelenés a már említett „A Different World” volt, amihez egy  félelmetesen torz világot és szereplőket felvonultató klip készült. A megjelenés előtti utolsó teaser a „Take Me” volt, amelyhez a héten érkezik a videó is.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Kontynuować

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Kontynuować

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Kontynuować

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Kontynuować

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky