3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2016. június 10. | Stewie

Fantasztikus hangulatú Billy Talent hiba nélkül

Copyright:

Kedden Budapesten járt a kanadai post-hardcore zenekar, a Billy Talent. Kiskorom óta egyik kedvenc zenekarom, így nem volt kérdés, hogy elmegyek, annál is inkább, mert eddig nem sikerült még soha. Nem kellet csalódnom.

A Budapest Park kisebb fesztivált rendezett kedden: már 6 órától elkezdődött az este, és összesen négy zenekar lépett színpadra a nap folyamán. Így vizsgaidőszak közepén azért nehéz ilyen korán elkezdeni (főleg ha előtte alapozni is akar az ember), de meglepetten tapasztaltam, hogy már jópáran sorba álltak egy órával a nyitás előtt is.

Magam részéről inkább a kinti iszogatást választottam a Park előtt zöldesben, így csak az Anti-Flagre értem be. Nem játszottak rosszul, de számomra erősen szürke volt. Mondjuk csak pár számukat ismerem, és nem vagyok nagy rajongójuk egyáltalán, így nem tudok nagyobb kritikát megfogalmazni az ő produkciójukról.

Az est fénypontja, a Billy Talent fél 10-kor kezdődött, ami jó volt, mert legalább már lement a nap. A Park kitett magáért: hang és fénytechnika hibátlan volt, a küzdőtér is jó állapotban volt, egy rossz szót nem tudok mondani a szervezésre. Mondjuk az 580 ft-os sör azért szíven ütött, mert egy fesztiválon szokott annyi lenni, de még belefért.

És a zenekar. Voltam már jópár koncerten életemben, de hogy ennyi energiát még nem láttam, és ami fontosabb, nem kaptam még együttestől, az egészen biztos. Az első pillanattól, a visszatapsolásig, végig lehetett érezni, hogy szívvel-lélekkel játszanak, és ez átragadt a közönségre is. A közönségkommunikáció nagyon jó volt, Bennek valahogy tényleg sikerült megfogni a budapesti légkört.

Az egyetlen dolog, ami fájt, hogy rövid volt. Időben átlagos volt a koncert, de amint vége lett, egyből az volt az érzésünk, hogy sok olyan szám maradt ki, amik szinte kötelező lett volna, hogy mást ne említsek, a Nothing to lose is kimaradt a set-listből. Nem volt olyan szám, amit kivettem volna, de valamiért nem volt elég. Lehet, hogy csak túl mohó a közönség, és nem tudtunk betelni velük. Szóval csak tudom remélni, hogy hamarosan újra jönnek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky