2016. március 9.
Remix- és feldolgozásversenyt hirdetnek a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. DJ-ket, producereket és zenekarokat buzdítanak arra, hogy álmodják újra az a VOLT himnuszát, a WellHello és a Halott Pénz közös dalát. Az Emlékszem, Sopronban idén is a VOLT himnusza marad, de minden bizonnyal egy kicsit másképp.
Máig óriási siker a Halott Pénz és a WellHello közös slágere, amely Telekom VOLT Fesztivál himnuszaként született 2015-ben. Az Emlékszem, Sopronban azóta is hatalmas sláger a két zenekar koncertjein, a YouTube-on pedig már közel 10 millióan látták a himnuszhoz született klipet. “Ez a dal jóval több, mint egy egynyári sláger és nagyon összeforrt a fesztivállal, ezért az előadókkal közösen úgy döntöttünk, hogy idén is az Emlékszem, Soponban lesz a Telekom VOLT Fesztivál himnusza - bár minden bizonnyal egy kicsit másként…” – közölték a szervezők, akik egyúttal közzétettek egy felhívást is, amelyben Dj-ket, producereket és zenekarokat buzdítanak arra, hogy dolgozzák fel , vagy készítsenek remixet a dalból. A verseny március 8-án indul és április közepéig tart. A beérkezett műveket a WellHello, a Halott Pénz és a VOLT szervezői értékelik, a legjobbakat pedig izgalmas és értékes nyeremények és nagy lehetőségek várják – természetesen a Telekom VOLT Fesztivállal kapcsolatosan.
A jelentkezési feltételek és a dal alapjai INNEN tölthetők le.