3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2016

2016. január 20.

Sopronba érkezik a Slayer, Damien Rice, a Sigma és a GusGus is

Copyright:

Hűen a „legjobb közepes-méretű európai fesztivál” címhez már látszik, hogy a Telekom VOLT Fesztivál 2016-ban is nagyot alakít:  az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé most újabb nagyágyúkat jelentettek be. Jön a világ leghíresebb metál bandája, a Slayer, először szerepel magyar közönség előtt a világhírű énekes-dalszerző, Damien Rice, ugyancsak először ad élő nagykoncertet a brit Sigma legénysége és sokak örömére a GusGus is visszatér a Hűség városába.

A világ talán leghíresebb trash metal zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer tehát végre Sopronban is megmutatja, miért is tartják őket az egyik legjobb koncertzenekarnak. Pályafutásukat egyaránt színesítette Grammy-díj, a dalszövegeket és a borítókat érintő botrányok vagy épp viharos ki- és visszalépések dobos fronton, de sikerük a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood lemez óta töretlen. Az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta tavaly jelentkeztek először új lemezzel. A 2016-os Telekom VOLT Fesztivál talán legsűrűbb és legvadabb koncertjére számíthatunk a Slayertől.

 

 

Sopronban láthatja először a magyar közönség a világhírű énekes-dalszerzőt, Damien Rice-t, aki már 2002-es debütáló szólólemezével bebizonyította, hogy a legfontosabb kortárs dalszerzők közt a helye. Érzelmes, gyönyörű zenéjét hallhattuk a Közelebb (Closer) című filmben is, de 2006-os második lemezét követően nyolc évig nem adott ki új saját albumot. A csendet két éve törte meg, a sztárproducer Rick Rubinnal rögzített My Favourite Faded Fantasy lemez egyszerre csodálatos és megható a gyönyörűen felépített és hangszerelt balladáknak és a magával ragadó szövegvilágnak köszönhetően. Június 29-én a Telekom VOLT Fesztiválon erről mindenki meggyőződhet, személyesen is.

 

 

Két leeds-i elektronikus zenész, producer és DJ duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóikkal – mint például a két évvel ezelőtti gigasláger Nobody To Love  és a Changing - küzdötték fel magukat a drum'n'bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben nagyhírű pályatársaikkal közreműködnek és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada. Decemberben megjelent első nagylemezükkel és egy elképesztő élő műsorral érkeznek a Telekom VOLT Fesztiválra.

 

 

Igényes, egyedi dinamikájú és csábító atmoszférájú munkáik húsz éve tartják mozgásban a nem mindennapi, elgondolkodtató elektronikára fogékony rajongókat. A reykjavíki zenei kollektíva karrierje a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjüket sikerült eljuttatniuk a világ minden tájára, pályafutásuk alatt kilenc stúdióalbumot és egy koncertlemezt készítettek. A zseniális GusGus legújabb munkája, a Mexico két évvel ezelőtt jelent meg. Fellépésük nem csak az elektronikus zene rajongóinak kötelező.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. július 7.

Hősök és szerelmesek – utolsó üzenet a VOLTról

Kik a hősök A legnagyobb hős című sláger énekesnője szerint? És mi a szerelem a Margaret Island tagjai számára? A Telekom VOLT Fesztivál zárónapján a JANA Színpad fellépői, a Margaret Island triója és Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője állt kameránk elé. (VIDEÓ!) Tovább

2016. július 5.

148 000-en VOLToztak

Vasárnap hajnalban ért véget a 24. Telekom VOLT Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 148 000 látogatót vonzott Sopronba. Az “Európa legjobb közepes méretű fesztiválja” címmel kitüntetett esemény leglátogatottabb napján 35 000-en vettek részt az Iron Maiden koncertjén.
  Tovább

2016. június 29.

Fesztiválozás helyben vagy akár távolból a Telekom 4G megoldásaival

A tegnap elnindult Telekom VOLT Fesztiválra készülve a Telekom idén is megerősítette nagy sebességű 4G hálózatát a fesztivál környékén. Tavaly Sopron területén kb. kétszeres forgalomnövekedés volt tapasztalható a VOLT ideje alatt. Ez hozzávetőleg 1,8 terabájtnyi adatforgalmat jelentett, amelynek nagyobb része már 4G hálózaton bonyolódott. Az okos eszközök további terjedése és a nagyobb adatigényű tevékenységek, mint például a videonézés és –feltöltés növekvő népszerűsége miatt az idén tavalyhoz képest is jelentős forgalomnövekedésre számítanak. Tovább

2016. június 29.

Megvannak a PZD győztesei

A Telekom VOLT Fesztivál nyitó napján több tízezer néző előtt celebrált, mintegy két és fél órás, a hazai könnyűzene sztárjait felvonlatató show keretében kiosztották a honi zeneipar legjobbjait – különböző kategóriákban – első alkalommal elismerő Petőfi Zenei Díjat. Tovább

2016. június 27.

A JANA színpadon a hazaiak legjava - VOLT 2016

A visszaszámlálás elkezdődött, már csak egy nap és a világsztárok mellett a hazai könnyűzene legjava is Sopron felé indul, kezdődik a Telekom VOLT Fesztivál. A fesztiválon a JANA Színpad lesz a hazai zenekarok origója, ez a színpad ad otthont a legtöbb magyar produkciónak, de itt lép fel a Stereo MC’s is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky