3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2015. december 6.

Minden oké: végre itt az új Coldplay album!

Copyright:

Hosszú várakozás után ma reggel megérkezett a boltokba a hőn áhított korong, az 'A Head Full of Dreams'! A brit csapat friss lemeze úgy tűnik, hogy minden idők egyik legszínesebb Coldplay anyaga: persze nem csak a borító, hanem a rengeteg közreműködő sztár miatt is bátran kijelenthetjük ezt.
 

Talán sosem vendégeskedett még ennyi művész egyetlen Coldplay albumon sem, mint a ma megjelenőn, amin többek között Beyoncé, Noel Gallagher, Tove Lo, és Merry Clayton is kivette a részét a munkából. Az 'A Head Full of Dreams' már a megjelenése előtt több zenei oldalon toplistás lett, miután tegnap este a csapat néhány dalt eljátszott a lemezről a BBC Radio hallgatóságának. A banda ugyanekkor azt is bejelentette, hogy ők lesznek a legendás Super Bowl Halftime Show-jának a fellépői, ami lássuk be, igencsak nem kis dolog!


Azt pedig egy percig sem mondhatjuk, hogy nem a sikerhez méltón ünnepli meg az idén 17 éves zenekar a legújabb mesterművét. Az 'A Head Full of Dreams' megjelenésének örömére Chris Martinék ma délután a londoni stúdiójukból jelentkeznek majd be egy live stream erejéig. Kívánhatunk ennél többet?


Akad azonban még egy ok az örömre, hiszen az új album első videoklipje, az 'Adventure of A Lifetime' című dalra már elérhető a Youtube-on. Ráadásul alig 48 órán belül több mint 6 millióan voltak kíváncsiak rá!


Egészen úgy tűnik tehát, hogy a Coldplay zenekar szép évet zár, 2016-ban pedig tovább dübörögnek majd, egyenesen egy amerikai-európai turné irányába.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Weiter

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Weiter

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Weiter

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Weiter

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky