3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Copyright:

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia.

Az, hogy a hangosítás nem volt jó, már megszoktam. Szerencsére fejből tudtam a számokat, így „nem zavart”, hogy nem hallottam az énekből szinte semmit bent. Viszont az időjárás elképesztő volt. Valaki zseniális IQ Fighter kitalálta, hogy a Sziget második legnagyobb színpadját rakják egy cirkuszi sátorba, amit minden oldalról lefednek, és nem raknak bele ventillátorokat se. Az eredmény: egy levegő nélküli, fülledt, hihetetlenül meleg küzdőtér. Én konkrétan 2 perc alatt átizzadtam a pólómat, de nem voltam egyedül vele: a társaság fele félmeztelenül pogózótt, annyira meleg volt, még éjfélkor is. Ez három ok miatt nem vészesen jó: megfázásgyanús, az izzadságon elcsúszhatsz, és az izzadságon megcsúszik a kezed (pogózás közben én is párszor ádámcsutkán vágtam szegény sorstársaimat, annyira csúszott minden). És ha ez eddig nem hangzik elég jól, akkor fejeljük meg még azzal, hogy a befogadóképesség nem volt elég. Sokan a sátron kívül hallgatták kedvencüket, mert nem lehetet beférni. Még pogózni se volt rendes hely, nem tudtunk ugrálni annyira egymás hátán voltunk. Úgyhogy, most szeretném megkérni a Sziget Groupot, hogy égessék el az a cirkuszi sátrat, hogy még a gondolata is eltűnjön jövőre.

Viszont Barrék mindent megtettek a hangulatért. Hihetetlen hangulat volt a körülmények ellenére (vagy épp amiatt). Kifulladásig énekelt a tömeg egy emberként, és bulizott az ír slágerekre. Mondjuk a tömeg már annyira ki volt a melegtől, hogy még a lassú, lírai számokra is pogóztak, de ezt betudom a hőgutának. Egyetlen rajongó se távozott rossz szájizzel (max ha sok izzadtság került bele). A ráadás TNT (az AC/DC-től) pedig eszméletlen végszó volt, bár mindenki szeretett volna még pár számot hallani. Viszont utána hatalmas sorok voltak az italárusoknál és a csapoknál, érhetően.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

2015. augusztus 17.

Mad Max hangulat a Szigeten

A fesztivál utolsó előtti, szombati napján már akkora volt a szárazság, hogy a szigetlakók csizmái homokvihar szintű felhőt keltettek a nagyszínpad körül. Nem egy és nem kettő ember mászkált kendővel vagy porszűrő maszkkal az arcán, hogy a koszon kívül más is juthasson a tüdejébe. De a buli hangulatát ez sem befolyásolta, sőt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky