3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 12. | Bea

Vigyázz, készülj a Szigetre Péterfy Boriékkal és Irie Maffiáékkal

Copyright:

Én nem tudom hogy csinálják, hogy még mindig nem fogynak ki a szuszból és a lendületből. A Péterfy Bori és a Love Band is, meg az Irie Maffia is akárhány koncertet ad, az mind magával ragad. Pedig előbbin már szinte törzsvendégnek mondhatom magam, és utóbbi is annyira jó élőben, hogy egyre többször kívánkozok el a fellépéseikre. A fesztiválhoz, vagy épp évszakhoz, és a közönséghez, helyszínhez ennél jobban nem is alkalmazkodhatnának, de közben végig velük marad belülről jövő, igen jól eltalált vagány stílusuk külsőre és belsőre egyaránt. Nagyon menő nyitány volt ez így Sziget kezdésnek, van honnan inspirálódnunk, mindkettő fantasztikus választás volt!

Már csak az nem volt fantasztikus, hogy tudjunk választani, mivel melegítünk be Robbie-ra. Itt is lenni, ott is lenni, ismerősöket begyűjteni, alkohollal feltankolni, fesztiválkajákat végigenni, toitoi-sorokat végigállni, és közben egyszerre megy a Péterfy Bori is, meg az Irie Maffia is és mindkettőn jó volna ott lenni, na ez viszont kitolás azzal a közönséggel szemben, aki mindent akar, és mindenki a lehető legjobban felkészülni akar a Szigethétre.

Nyargaltunk innen oda, egy kicsit ebbe is, egy kicsit abba is belehallgattunk. És ez így volt jó, partikészebbek nem is lehettünk így Sziget hétfő estére, köszönet a pár Fényért, és persze a Bori és Irie koncertekért. Igaz, hogy a török együttesről már lemaradtunk, de mindent nem lehet. Így is kellő mennyiségben juthattunk a két koncertnek köszönhetően reggae-hez és rockhoz, magyar és angol dalszövegekhez, magyar büszkeség-előadóinktól de világszínvonalban, és persze megkeseredett, tombolós szerelmes dalokhoz Boriék módra és energizáló himnuszokhoz Irie-ék módra.

És ha már pont Boriról és Senáról van szó, stílustippeket is rögtön kaphattunk a művésznőktől, miben érdemes Szigetelni menni: dögös-dívás, neccharisnyás feketében, extra kiegészítőkkel, hogy minden férfi a lábunk elé boruljon, vagy épp extravagáns, karneválba illő jelmezes, óriásdíszes és látványos outfitben, hogy mindenki észrevegyen és megjegyezzen. A tanácsokat megfogadjuk, bár ha már hódító dominapéldákat említünk, Robbie Williams egy semmi különös, farmersortos, fehér trikós csajszira kattant rá az ő koncertjén. Na de hogy milyen ideálokat, példaképeket, sztárokat hoz még a Sziget, kíváncsian várjuk, van még hat napunk élményt és inspirációt gyűjteni!

Bea

Fotó: Irie Maffia facebook/MartoN_Nagy Photo
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky