3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 17. | MTI

Sziget: több mint 430 ezren voltak

Copyright:

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti.

"A változások jól működtek, a nagyszínpad előtti területen idén a korábbi 55-60 ezer ember helyett 75-80 ezren fértek el, a mintegy 6000 négyzetméteres A38 sátorban pedig akár 17-18 ezren szórakozhattak egyszerre. Egy eddig lezárt rész parkosításával kempingterületet is tudtunk növelni" - sorolta Gerendai Károly.

Mint kiemelte, bár az egyhetes fesztivál napi maximális befogadóképessége 90 ezerre emelkedett, és soha ennyien még nem voltak benn a Szigeten, háromszor is telt ház volt (hétfőn Robbie Williams, pénteken Avicii, szombaton a Kings of Leon miatt), nem voltak különösebben problémás vagy tumultuózus jelenetek. Gerendai Károly a keddi Florence + The Machine koncertet is a legsikeresebbek közé sorolta, és fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nem zenei programhelyszínek szintén remekül működtek, például a különböző színházi és cirkuszi előadásokat nagy érdeklődés mellett tartották.

"A mínusz egyedik napi Robbie Williams-koncert költségei emelkedtek, így 4,7 milliárd forintra duzzadt a fesztivál költségvetése, ennek ellenére úgy számolunk, hogy a látogatócsúccsal nyereséges lett az idei Sziget. Szerencsére a zamárdi Balaton Sound és a soproni VOLT Fesztivál is jól sikerült, így jó szezont zárt a Sziget Kft." - fejtette ki a főszervező.

Kitért arra, hogy a fesztivál látogatószámának növekedése  már csak úgy képzelhető el, ha kicsit kiegyenlítettebb lesz a látogatottság és minden nap teltház közeli állapotot sikerül kialakítani, miután ebben idén azért voltak jelentős ingadozások. "Ettől eltekintve a Szigetet már belaktuk, a napi 90 ezer főn nem tudunk növelni, nincs hová tenni újabb programhelyszínt vagy sátorozóhelyet. A szolgáltatásokat, a programokat persze mindig lehet még színvonalasabbá tenni".

Idén 95 országból érkeztek a Szigetre, és most is voltak külföldi piacok, ahol sikerült növekedést elérni.

Gerendai Károly szerint a hatalmas hőség, a végig 35 Celsius fok feletti napi hőmérséklet sem okozott nagyobb bajt, és a Sziget szempontjából kedvező volt, hogy nem esett az eső.

"Nem volt kiemelkedő számban napszúrás vagy rosszullét. A fesztivál egyik alkalmazottját egy infarktus miatt szombaton újra kellett éleszteni, de szerencsére ez azonnal megtörtént és három perc alatt kiért a motoros egészségügyi szolgálat, majd nem sokkal később már a mentő is ott volt, és sikerült megmenteni az életét" - mondta végül a főszervező.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

2015. augusztus 17.

Mad Max hangulat a Szigeten

A fesztivál utolsó előtti, szombati napján már akkora volt a szárazság, hogy a szigetlakók csizmái homokvihar szintű felhőt keltettek a nagyszínpad körül. Nem egy és nem kettő ember mászkált kendővel vagy porszűrő maszkkal az arcán, hogy a koszon kívül más is juthasson a tüdejébe. De a buli hangulatát ez sem befolyásolta, sőt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky