3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 13. | -gabriella-

A boldogság 10 Ft a Szigeten

Copyright:

Mindig kicsit félve megyek ki a Szigetre. Leginkább azért, mert pontosan tudom, hogy a szabadság olyan erősen tör rám pillanatok alatt, hogy képes vagyok bokrok alól hallgatni a metált is. Most sem volt ez másképp, bár azt kijelenthetem: nem estem el. Ez nagy szó! Na de, mit adott nekem a Sziget szerdai napja, ahol az egyetlen koncert/fellépés az éjjel 3-as kezdésű STBRKT lett volna? Elmondom, a rabbi tanácsát és Lovasi a.k.a Vágó István Andrást.

Természetesen nem vártam meg az STBRKT fellépését, ugyanis nem tudtam kint maradni éjjel háromig a Szigeten. Képtelenség volt, de tényleg. Nagy meglepetést egyébként a fesztivál nem okozott. Emberek, tömeg, por. Szerintem lassan azon is túltehetjük magunkat, hogy ez a fesztivál drága. Mindig is az volt, bár a 2000 forintos 5 dl bor, 5dl szóda nekem megérte, a májamnak nem. Ma már a fejemnek sem. Mindegy.

Szóval ott kezdődött, hogy bekevertünk egy szép rozé fröccsöt és azt megittuk a közeli lakótelepen, mert minden DRÁGA. A fesztiválra való beérkezés ilyen formán szépen sikerült, rögtön el is mentünk a Soerii & Poolekre, hogy beleénekeljem a világba „Rohadt szexi vagy”. Azért innen még lehetett volna győzni, és a motiváció is megvolt. Át is ballagtunk a The Horrors felé, ami ilyen közepes zenei erővel hatott rám. Elnézve az embereket, másokban sem hagyhatott mély nyomot és annyira nem is voltak sokan rajta. Szerintem.  Ekkor már osztogatták a zászlókat az egyik VIP-nál, a későbbi zászló partyra. Én is szereztem kettőt, ami nagyon boldoggá tett és úgy vittem, mintha a Szent Grált tartanám a kezemben. Ettől függetlenül, eszembe sem jutott kimenni a Nagyszínpadhoz bármit is lengetni. Természetesen ez az este folyamán alakult, az ittasságomnak megfelelően exponenciálisan emelkedett a lengetni való kedvem.

Innen a Halott Pénz végére mentünk el, amelyről releváns véleményt nem tudok formálni. Az biztos, hogy ment a Van valami a levegőben, nekem meg pattant az ér az agyamban. Most így utólag azt tudom mondani, roppant módon sajnálom, hogy nem néztem át tüzetesebben a programot. Azért, mert a szintén kicsit semmilyen alt-J várása helyett, akár fókuszálhattam volna Gui Borattora, akit immáron negyedszer szalasztok el. De ez a jó a Szigetben, hogy ugyan az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Ha ezekre elmegyek, a lézengés helyett, sosem megyek el 10 Ft-ért a rabbi tanácsára. A 15. Szigetem kellett ahhoz, hogy ez megtörténjen! Teljes extázis. Mondjuk az igazi rabbit nem érdemeltem meg, mert Ő egy bonyolult ügy végére tett éppen pontot. Azt a nagyon okos kérdést sikerült egyébként feltennem, hogy „mi kell a boldogsághoz”. Mondjam, vagy kitalálja mindenki a választ? Nem mondom meg!

Innen Kiscsillag koncertre haladtunk tovább – miéééééért?-, ahol úgy érzetük az első sor a legmegfelelőbb hely számunkra. Nem tudom megmagyarázni. Biztos Lovasit akartam jobban látni. A koncert amúgy jó volt, bár tényleg nem értem, hogy a.) miért megyek Kiscsillagra, amikor ezerhétszázhetven másik koncert folyik a Szigeten, amit valószínű nem láthatok minden nap, b.) de tényleg, miért?.  Ha már ezt adta a sors, akkor leírom azoknak, akiket mindig is a Kiscsillag Szigetes koncertje érdekelt a legjobban: fasza és korrekt buli volt. Megjegyzem nekem a Fishingen jobban tetszett, de ugye régen minden jobb volt. Azért, hogy a boldogság vonalon maradjunk a Szelesnek nagyon örültem, illetve akkor már mindennek örültem.

Ezek után minden egy massza. A Magic Mirrorban megnéztem mi a helyzet és a telefonomban talált képek tanúbizonysága szerint rengeteg szelfit szerettem volna csinálni. Akkor jött egy sugallat, érdemes lenne átmenni a Tyler the Creatorra. Sosem jutottam el odáig. Lehet, a szervezetem meggátolja, hogy valami értelmeset nézzek meg, miközben egyébként maximálisan megélem a fesztivál minden jóságát. Mert tényleg teljesen szabadon vagyok csak egy pont a tömegben.

És végre van egy hely, ahol a DiVinoban pontosan ugyanannyiért lehet bort inni, mint bárhol máshol. Hurrá!

Magamnak pedig ezt a számot küldeném:



-gabriella-

Fotó: Sziget.hu/Csudai Sándor

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky