3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 6.

Sziget – a sokszínű, toleráns mintaállam

Copyright:

A Sziget Fesztivál szervezői áprilisban jelentették be, hogy az esemény hivatalos idei himnusza az idén tíz éves Irie Maffia: Easy as one, two, three című dala. A dalhoz egy fantasztikus, igazi fesztivál-hangulatú klip is készült, mely már bőven túlhaladta a félmilliós nézettséget. Most pedig elérkezett az ideje, hogy a Sziget Nagyszínpadán is elhangozzon a dal élőben, mégpedig nem kisebb név, mint Robbie Williams előtt.

„Tavaly őrületesen jó bulit adtunk az A38 sátorban a Szigeten, be kellett zárni a bejáratokat is, mert megtelt a helyszín.” – sztorizik Sena. – „Az pedig, hogy idén a Nagyszínpadon léphetünk fel a tízéves jubileumi lemezünk anyagával, az maga a gyönyör!”

A supergroup, akik minden fesztivált megjártak már itthon, és nagyon sokat külföldön is, szívéhez közel állónak érzi a Szigetet magánemberként is.

„Egyik kedvenc szigetes élményem, amikor egy jól sikerült koncert után kicsit jobban megnyomtam a bulit és egy sátorban ébredtem másnap délben.” – mesél MC Columbo. –  Mivel az előző napi karszalaggal sétáltam ki, sajnos lekapcsoltak a biztonságiak és kérték, hogy várjam be a gyüjtőkocsit, ami a bliccelőket viszi ki. Nem mertem ellenkezni, így esett meg, hogy egy pár holland punk társaságában hagytam el a Szigetet kvázi egy rabmobilban (nevet).”

Sena ezzel szemben nem tud egy kedvenc történetet kiemelni.

„Táncolás a Madnessre hatalmas vödrös koktélokkal, elalvás az Afrika Faluban az egyik árus bódén, vagy ugyanitt a reggeli nyitások dobolással, tánccal, hajfonással, vagy a nagy jammelések….ezek mind-mind óriási élmények voltak.” – mondja az énekesnő.

Mit is jelent tehát a zenekarnak a Sziget?

„Sokszínűséget, toleranciát. Egy mintaállam, ahol származástól, nyelvtől, vallástól függetlenül tud felhőtlenül együtt élni több tízezer ember.” – mondja MC Columbo.

Sena pedig hozzáteszi: „Egy kötelező évi program, annyi zenével, emberrel, élménnyel, amit csak be lehet fogadni. Ezen kívül szabadság, lazaság, buli.”

Az Irie Maffia a Sziget Fesztivál -1-ik napján, augusztus 10-én este 19.30-kor lép fel a Nagyszínpadon.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky