3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2015. augusztus 5. | Stewie

Kicsit besült ez a Halünnep

Copyright:

Kriszék második alkalommal hozták el a fővárosnak a Nemzeti Halünnepet, próbálva hagyományt teremteni. A tradíció lehet, hogy meglesz, de a minőség már erősen kétséges: az önfeledt örömünnep helyett kaptunk egy foghíjas nézőteret, és egy erősen kifogásolható koncertet a Barba Negra Trackben. De kezdjük az elejéről.

A pénteki hőségben nem is volt jobb, mint egy rozéfröccs (no meg jópár haver) társaságába kiülni a Duna partra. Éppen ezért sokkal csábítóbb volt, mint bemenni a légmozgás nélküli Trackbe, közelebbről hallgatni a Fatal Errort. És a létszám se segített azon, hogy rávegyem magam a bemenetelre: alig voltak emberek a színpad előtt, a rendes tombolásra olyan kevés esély volt, mint Soundon metálzenekart találni. Így kintről hallgattam a rock’n’roll ifjú titánjait, akik előtt le a kalappal. Koncertről koncertre látszik még mindig a fejlődés, folyamatosan próbálnak újítani, és sikerült egy új műfajt is alkotniuk. Amióta hallgatom őket nem tudtam egy rendes kategóriába berakni őket, mivel túl sok helyről merítettek. Viszont most már kimondhatom, hogy saját műfajt hoztak létre, amit (nem saját szóhasználat) pizsamarocknak nevezek ruházatuk után. A jazzes, rappes részek is nagyon bejöttek, jóllehet előbbi csak poén volt. Ezért tényleg megérte kimenni.

Aztán a végére csak bementem, azért, hogy elmondhassam voltam Fatal Erroron is. Aztán jöttek Senor Halék. Krisznek nem lehetett épp a legjobb ajándék szülinapjára, hogy a Track még a fesztiválszezonhoz képest is nagyon alacsony létszámon pörgött. Főleg, ha megnézzük a Park szinte teltházas Brains koncertjét, ez elég ciki. Ilyen indulási adatokkal igazi művészet jó koncertet csinálni… És sajnos ez a Fish!-nek nem az erőssége mostanában. Amióta visszajöttek a szünetről nem sikerült rendesen visszaesni a koncerthangulat kerékvágásába, nem találják a régi hangot a közönséggel. Vannak jó koncertek, de nem „Fish” színvonal.

Vicces volt a Ne is figyelj rám klipje, pláne jó ötlet volt, hogy élőben is vergődnek a kövér alterek a színpadon, de a Fish eddig nem erről a cirkuszról volt híres, hanem a kritikusan eltalált szövegeikről. Megvolt bennük a bohém életstílus, a humor, de nem ezzel akartak nekem eladni egy lemezt, vagy egy koncertet. Az egyetlen pozitívum, hogy az új számokban lévő elektronikus elemektől kímélik a közönséget élőben. Remélem, nem fogják az új album többi számában erőltetni ezt a vonalat.

Summa summarum nagyon remélem, hogy Matyiéknak csak nem tett jót a távollét a közönségtől, és meg vannak szeppenve, vagy napszúrásuk van hónapok óta. Tud ennél jobbat is a zenekar…vagy legalábbis eddig tudott.

Stewie
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky