3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2015. július 10. | Dobos

Manu Chao Copy Con-t választotta

Copyright:

Két év kihagyás után, sokak örömére ismét hazánkban ad koncertet Manu Chao. A jeles alaklomra 2015. július 13-án kerül sor a Budapest Parkban. A szervezők úgy gondolták a sztárfellépő elé dukálna egy magyar előadó is, ezért a közönség segítségét kérték az esemény facebook oldalán. A látogatók által kiválasztott 5 legtöbb szavazatot kapott zenekar egy-egy klipjét aztán eljutatták Manu Chao-nak, a végső döntést pedig Ő hozta meg. Ennek értelmében pedig a felvezető zenekar a Copy Con lesz!

Manu Chao La Ventura elnevezésű bulija, igen már most nagydobásnak ígérkezik. Ehhez képest Copy Con az eredményhirdetés után, igen szerényen csak annyit írt Facebook oldalára: „Igen kedvelem az állapotomat”. Pintér Gábor és csapata egyébként olyan előadókat utasított maga mögé a versenyben, mint a NAGY-SZÍN-PAD győztese az Ocho Macho, a Bohemian Betyars, a Skafunderz, vagy a Hétköznapi Csalódások.
A csapat viszonylag rövid időn belül másodszor áll majd a Budapest Park Nagyszínpadán, hiszen július 2-án már adtak egy nagysikerű koncertet. Abban is biztosak lehetünk, hogy a július 1-én, a Petőfi TV-n és a MyMusic.hu-n debütált Csinálni kell (1G Records) című daluk is felcsendül majd. Természetesen a klasszikusok szerelmeseinek sem kell aggódnia, a csapat lázasan készül a bulira!
Ahogyan a mondást tartja, a jóból sosem elég. Ezt pedig Manu Chao is valószínűleg így gondolja.
Érdemes sietni a jegy megvásárlásával, ugyanis összesen 2000 db maradt!
Copy Con a július 13-i koncert után, legközelebb az EFOTT-on találkozhatunk a csapattal Velencén 2015. július 16-án!

Manu Chao La Ventura
Vendég: Copy Con
2015. július 13., hétfő
Budapest Park
Kapunyitás: 18:00
Jegyek:
Early bird: 6999 HUF (az első 1000 db) - SOLD OUT!
Limitált elővét : 7799 HUF (2000 db) - SOLD OUT!
Normál jegy: 8250 HUF

Budapest Park, helyszíni pénztár (hétfőtől szombatig: 13.00-20.00)

Online jegyértékesítés: [link]

Jegyirodai értékesítés: [link]

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. More

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. More

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. More

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky