3431 zenekar 12462 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2015

2015. július 1.

Végre egy rendes 0. nap

Copyright:

Évek óta van egy olyan probléma (lehet, hogy csak nekem, bár sokaktól hallottam), hogy sok fesztivál lazán veszi a beköltözés napját, és nincs igazi buli, csak langyos töcsmörgés. Én személy szerint kevésnek tartottam például pont a tavalyi VOLT indítását. Viszont imáim meghallgatásra találtak idén.

Idén éppen az ellenkezőjét csinálták a szervezők a tavalyi friss tehetségek bemutatásának: csupa szülinapos (az Intim Torna volt a legfiatalabb a maga 5 évével) foglalta el a fő színpadot (igen, nem a másodikat, mint tavaly).  Alapból jó érzés volt a nagyszínpadnál tombolni már az elején, és nem azt nézni, hogy szomorúan ott áll egyedül (no meg a pár ifjúval, aki ott tombolt előtte a zene hiányában is.)

A koncertek színvonala kifogástalan volt. Mindegyik előadó hozta a kötelezőt. Viszont az igazi erénye a nosztalgiában volt a legtöbb koncertnek: mivel ünnepeltek, a zenészek olyan számokat hoztak, amelyeket már rég hallottunk, amelyeket jó énekelni, és amiket mindenki ismer, még aki kifejezetten nem is szereti az adott zenekart.



Ennek meg is lett az eredménye: kifejezetten sokan voltak a színpad(ok) előtt, fergeteges volt a hangulat, és a tavalyi pangás jeleit sem tapasztalhattuk. Így kell kezdeni egy fesztivált.

Stewie

A képek forrása

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. július 8.

Ki itt utazni készülsz, hagyj fel minden reménnyel! VOLT 2015

Egy fesztiválon szinte sose lehet rendesen közlekedni. Sokan vannak, a másnap és a részegek miatt nem is kellemes, de még mindig jobb, mint gyalogolni. Vagyis jobb volt, mivel az idei VOLT Fesztivál ebből a szempontból teljes mértékben alulmúlta magát...sajnos! Tovább

2015. július 8.

Utolsó nap a VOLT-on, avagy hova lett a rock

Az időjárás és a tömeg nem csökkent az utolsó napon se, de legalább a koncertek tematikus szétosztása elérte a maximumot. Mint rock zenét kedvelő ember, nem nagyon tudtam megtalálni a számításomat szombaton (lett volna 1-2 koncert, de ezek helyett inkább interjúkat hallgattam). Viszont még így se panaszkodhatom. Tovább

2015. július 6.

Teltház VOLT és hatalmas siker

Minden rekordot megdöntött a 23. Telekom VOLT Fesztivál. Négy és fél nap alatt 123 ezren vettek részt a kánikulában zajló soproni eseményen, melynek kapujára péntek reggel kikerült a “teltház” tábla. A Telekom VOLT Fesztiválra a 200 hazai és világsztár mellett a köztársasági elnök is ellátogatott. Áder János az Élő Bolygónk című klímavédelmi kampányról tartott előadást. Tovább

2015. július 6.

John Lennon vs. Kis Grófo

Soha nem hittem, hogy ilyen sorokat fogok valaha írni, de a pénteki koncert után tényleg itt tart ma a könnyűzenei ízlés. Ha nem vagyok ott, nem is hiszem el, hogy mi volt. Egy egészen új mélységbe süllyedt a közízlés több szempontból is. Tovább

2015. július 6.

Olyan zöld már ez a fesztivál, hogy azt se tudja, mit tegyen

Az utóbbi években egyre fontosabbnak tűnik, hogy zöldek legyenek a fesztiválok. A Sziget Group korán csatlakozott ehhez a programhoz. Volt itt szemétszedés, lájkolás, előadások. De idén a klímacsúcs (no meg Áder új tervei miatt) kicsit bekeményítettek a szervezők, és nagyon meg akarták festeni az életet, de eléggé érdekes eszközökkel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky