3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2015

2015. július 3. | Stewie

Remekbeszabott nap, csak épp rossz sorrendben

Copyright:

A 2. nap igazi finomságokat tartogatott, sokan megtalálhatták a kedvencüket. Viszont volt egy nem kicsit tábor, aki végig a fő színpadoknál volt, váltogatták a helyüket, csak sörért hagyta el két koncert között a küzdőteret. Ez igazolja, hogy a nap fantasztikus volt, viszont a sorrend katasztrófális.

A Fish!-nél már megszoktam, hogy esélytelen, hogy emberi időben legyenek, viszont most sem lett volna érdemes kihagyni, bár a nap melege nem volt a legkellemesebb. Utána rögtön Ignite a másik oldalon. Ők is hozták a kötelezőt, remek koncertet csináltak, bár itt már a meleg tényleg borzalmas volt. A Parkway Drive-nál már az is durva volt, hogy a kisebb színpadon vannak, de ez a délutáni matiné szerintem kifejezetten idegesítő is lett. Ők persze mindent megtettek, a számok jól szóltak, viszont ekkor már kiszáradtam volna még egy kis pogótól, így taktikai ital túrára mentem a Rise előtt.

És a Rise… Hogy tehetnek egy ilyen bandát naplementébe?! Felháborodásom csak a hőguták számával vetekedett. Ilyen állapotban remek érzés volt tombolni olyan klasszikusokra, mint a Give it all, vagy a Re-education. A koncert maga viszont minden pálmát elvitt. Remek hangulatot teremtettek, nem csak eldarálták a számokat, hanem látszott rajtuk, hogy élvezik is. Bár még csak féltávon vagyunk, ki merem jelenteni, hogy ez volt az idei VOLT legjobb koncertje (pedig igen, voltam Slash-enés Bastillon is). Ürömöm az örömben, hogy ezzel egyidőben volt a Soerii és Poolek is. Itt már teljesen feladtam: képtelen vagyok felfogni máig, hogy hogyan lehet így rakni az előadókat, hogy a Soerii és Poolek fényes nappal játszik. Ráadásul együtt a Rise-sal. Itt inkább már csak az italban kerestem a megoldást.

Este még meghallgattam a Bastillet. Nem vagyok nagy rajongójuk, igazából nem ismerem egy számukat se, de nagyon jó hangulatot csináltak. Olyan bulizás volt szinte az egész nézőtéren, mintha az újjáalakult Beatles játszott volna. A pirotechnika is kifejezetten tetszett. Kitettek magukért. Bár lehet, hogy úgy könnyebb volt, hogy nem nappal szemben kellet játszaniuk, még részegedő embereknek Viszont az egésznek olyan feelingje volt, mintha ez lenne a fesztivál utolsó koncertje. És inkább oda kellet volna, olyan volt a katartikus élmény, amit hordozott a koncert Úgyhogy nagy piros pont a nap fellépőinek, és egy panaszos visszhang a szervezőknek. Legközelebb többször is meg kéne gondolni, hogy ki mikor játsszon.

Stewie

Fotók: sziget.hu/volt aliYO

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. július 8.

Ki itt utazni készülsz, hagyj fel minden reménnyel! VOLT 2015

Egy fesztiválon szinte sose lehet rendesen közlekedni. Sokan vannak, a másnap és a részegek miatt nem is kellemes, de még mindig jobb, mint gyalogolni. Vagyis jobb volt, mivel az idei VOLT Fesztivál ebből a szempontból teljes mértékben alulmúlta magát...sajnos! Tovább

2015. július 8.

Utolsó nap a VOLT-on, avagy hova lett a rock

Az időjárás és a tömeg nem csökkent az utolsó napon se, de legalább a koncertek tematikus szétosztása elérte a maximumot. Mint rock zenét kedvelő ember, nem nagyon tudtam megtalálni a számításomat szombaton (lett volna 1-2 koncert, de ezek helyett inkább interjúkat hallgattam). Viszont még így se panaszkodhatom. Tovább

2015. július 6.

Teltház VOLT és hatalmas siker

Minden rekordot megdöntött a 23. Telekom VOLT Fesztivál. Négy és fél nap alatt 123 ezren vettek részt a kánikulában zajló soproni eseményen, melynek kapujára péntek reggel kikerült a “teltház” tábla. A Telekom VOLT Fesztiválra a 200 hazai és világsztár mellett a köztársasági elnök is ellátogatott. Áder János az Élő Bolygónk című klímavédelmi kampányról tartott előadást. Tovább

2015. július 6.

John Lennon vs. Kis Grófo

Soha nem hittem, hogy ilyen sorokat fogok valaha írni, de a pénteki koncert után tényleg itt tart ma a könnyűzenei ízlés. Ha nem vagyok ott, nem is hiszem el, hogy mi volt. Egy egészen új mélységbe süllyedt a közízlés több szempontból is. Tovább

2015. július 6.

Olyan zöld már ez a fesztivál, hogy azt se tudja, mit tegyen

Az utóbbi években egyre fontosabbnak tűnik, hogy zöldek legyenek a fesztiválok. A Sziget Group korán csatlakozott ehhez a programhoz. Volt itt szemétszedés, lájkolás, előadások. De idén a klímacsúcs (no meg Áder új tervei miatt) kicsit bekeményítettek a szervezők, és nagyon meg akarták festeni az életet, de eléggé érdekes eszközökkel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky