3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2014. december 18.

Sziget 2015: Itt vannak az első nevek

Copyright:

Megérkeztek Sziget Fesztiválköztársaság első – 2015-ös zenei hírei. Bár a most bejelentett nevekből még csak az augusztus 11-én, a Nulladik napon fellépő Florence and the Machine a főműsoridős, az már ebből a listából is jól látszik, hogy jövőre is az izgalmas aktualitások és a változatosság jellemzi majd a Sziget programját, 2015. augusztus 10-17 között.

A Nulladik nap - a tavalyihoz hasonlóan – ismét egy teljes értékű koncertsorozattal várja látogatóit. Ide érkezik fő fellépőként az évek óta a Sziget kívánsággépének egyik legtöbb szavazatát begyűjtő Florence and the Machine. Eddigi diadalmas pályafutása ismeretében minden kockázat nélkül leleplezhető: Florence Welch nemcsak énekesnő, nemcsak isteni díva, hanem különleges személyek inkarnációja. A még csak huszonnyolc éves művész máris olyan karriert tudhat magáénak, ami csak a legnagyobbakkal történhet meg. A rendkívüli tehetség mögött egy fantasztikus zenekar is található, mely nélkülözhetetlen részvevője az extra show-nak, repertoárjuk elképesztő kombinációja az intelligens indie popnak, a túlburjánzó barokknak és a perzselő soulnak. Első lemezük rögtön az élre tört Angliában és a második is megismételte a debüt bravúrját. A két albumával és látványos élő előadásaival komoly kritikai respektet kiváltó, MTV-, Q- és Brit Awards nyertes és Grammy-díjra is jelölt Florence 2015-ben újabb nagy dobásra készül és ennek minden bizonnyal az egyik legfontosabb helyszíne lesz a Sziget.

 

 

Megkérdőjelezhetetlenül eredeti, könnyed hangvételű, mégis mélyenszántó munkáikkal a fejükről a talpukra, majd a talpukról a fejükre állították a vájt fülű kritikusokat, magukhoz édesgették a közönséget és Magyarországon is egyre komolyabb népszerűségnek örvendenek, nemcsak a kifinomult ízlésű hallgatóság körében. Az alt-J bemutatkozó albumával, az An Awesome Wave-vel kiérdemelte a két szakmailag legnagyobb presztízsű brit zenei elismerést, a Mercury- és az Ivor Novello-díjat, második lemezük, a This Is All Yours pedig első helyen végzett a szigetország lemezeladási listáján.

 

 

Két mindenre elszánt, ambiciózus, fiatal és tehetséges holland DJ-producer, Thom Jongkind és Idir Makhlaf áll a Blasterjaxx mögött. Lendületes, korszerű és nagyszabású, az electro, a big room és a progressive house leghatásosabb elemeiből szintetizált elektronikában utaznak, az elmúlt két évben épültek be a nemzetközi EDM-hálózatba, ahol egyre komolyabb hírnévre tettek szert, melynek köszönhetően ma már a szakma legjobbjaival állnak kapcsolatban és a legnagyobb bulikba kapnak rendszeresen meghívást. Koala c. EP-jükkel nemrégiben elképesztő letöltési statisztikákat produkáltak a Beatporton és 2013-ban debütáltak a DJ Mag világ legjobb DJ-it rangsoroló presztízslistáján.

 

 

Az AWOLNATION dögös, masszív elektronikus zenei apparátussal megbikázott, feszes-pörgős rockban utazik. Nevéhez eddig egy sikerlemez, a Megalithic Symphony kötődik, melyről az emblematikus Sail című számot – mely bekerült a legjobb tízbe a Billboard rock listáján - a magyar közönség is betéve ismeri. 2015 nyarán élőben is hallhatják a Szigeten, sok újdonság mellett, hiszen Aaron és társai az utolsó simításokat végzik új lemezükön: a második AWOLNATION album érkezése márciusra várható.

 

 

Szexi, kifinomult és karakteres hangú dalszerző-énekes, aki stílusosan és megnyerően ötvözi egymással a hűvös elektronikus dallamokat a fülledt soul zenével. Ő Jamie Woon, aki 2011-ben futott be a Mirrorwriting albummal, a szakma kikiáltotta generációja legtehetségesebb brit előadójának. Jamie Woon visszatérő vendég Budapesten: pár éve teltházas koncertet adott a fővárosban és itt forgatta legismertebb száma, a Lady Luck klipjét is.

 

 

Fauve egy francia alkotócsoport, a kollektíva öt zenészből, producerekből, grafikusokból és videósokból tevődik össze. Munkáik igényesek és hangulatosak, egyedi látásmódról árulkodnak, legyen szó zenéről, klipekről vagy a megjelenéseiket, illetve a fellépéseiket kísérő kivitelezésről-artworkről. Emellett sikeresek is: első, 2014 februárjában megjelent lemezük dobogós helyezést ért el a francia lemezeladási listán.

 

 

José Gonzalez kiváló előadói kvalitásokkal rendelkező, argentin származású svéd zenész, dalszerző és énekes, aki egy szál gitárral a kezében képes elbűvölni és végig varázslatos játékának hatása alatt tartani a közönséget. Eddig két szólólemeze jelent meg, második lemeze elnyerte a rangos EBBA-díjat, azaz a nemcsak hazájukban, hanem más európai országokban is sikeres előadóknak járó European Border Breakers Award-ot. 2015 februárjában készül megjelentetni a harmadikat.

 

 

Ismét élőben szólal meg a Szigeten a kétezres évek egyik legnagyobb indie rock himnusza, a Rock & Roll Queen, hiszen a mindig kirobbanó formában lévő brit The Subways visszatér hozzánk, hogy bebizonyítsa, miért tartja lázban félelmetes energiákat felszabadító produkciójuk a legnagyobb brit és európai fesztiválok közönségét. Jelenleg új, sorrendben negyedik albumukon dolgoznak, így garantálható, hogy egy friss elemekben bővelkedő és vérpezsdítő koncertet nyomnak majd le.

 

 

A Babylon Circus világhírű francia ska-punk-reggae-swing-dzsessz bulizenekar, szintén a Sziget Nulladik napjának lesz a vendége. Lassan két évtizede vannak a pályán, több mint ezer koncertet adtak, nevüket mind a Sziget közönsége, mind az összes többi nagy nemzetközi fesztiválok nézőserege jól ismeri, hiszen visszajáró vendégeknek számítanak bolygónk legnagyobb és leghangosabb rendezvényein. Nálunk legutoljára a 2013-ban megjelent Never Stop albummal jártak; éppen itt lesz az ideje egy jó kiadós repetának.

 

 

Kadebostany köztársaságában tökéletes az összhang a művészetet képviselő kiválóságok és a nép vezetője között: a vezér, a nagy zenekedvelő hírében álló, büszke Kadebostany a csodálatos hangú énekesnő, Amina segítségével összefogta népének legnagyszerűbb zenészeit, hogy világhódító hadjáratra induljanak a pop színes zászlaja alatt. Tarkabarka zenéjük regionális, mégis globális, helyi értékén kezelendő, de univerzális érvényű, mindenki otthonra talál benne, aki vonzódik az extravagáns, szokatlan, pompázatos és nagy formátumú könnyűzenei megfejtésekhez. Mindenki vigyázzba! A pop új nagyhatalma a Szigeten.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky