3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. december 11. | Bea

Morcheeba esti mese helyett

Copyright:

Nincs is tökéletesebb esti program egy fárasztó és elviselhetetlenül hosszúra nyúlt munkanap után, mint egy Morcheeba koncert, 2014. december 8-án a SYMA csarnokban. Pláne, hogy hétfőről beszélünk, amikor mindenki szembesül az elkövetkező napokkal rázúduló teendőkkel, így kimondhatjuk, hogy a hét egyik legrosszabb szakasza, amit nem árt egy lelazulással indítani. Szóval a hét elejét ilyen finom, melengető és megnyugtató zenével kezdeni, tényleg felbecsülhetetlen!

Az előzenekart sajnos pár túlóra miatt lekéstem, de úgy hallottam az időben odaérkező vendégektől, hogy nem érdemes bánkódnom miatta. A bejutás több szempontból is nehézkes volt, de ha azt nézzük, a jegyszerzéssel és bejutással való bonyodalmak jól előszűrték a hallgatóságot, hogy csak az igazán lelkesek és banda rajongók legyenek ott – mert akik kevésbé voltak kitartók, az előre online dalok megvásárlásával járó procedúrát nem biztos, hogy mind végigcsinálták, és tapasztalataink szerint a helyszínen sem lehetett előtte hétvégén jegyet vásárolni a koncertre. Na de szépen megoldottunk aztán mindent, a Morcheeba kezdésére én is odaértem; személy szerint örültem, hogy a tervezettnél annyival később kezdtek (mások lehet, hogy kevésbé). Onnantól  pedig a másfél óra tökéletes chillezéssel telt.

A brit zenekar énekesnője külsőre is bájos, a hangja meg aztán tényleg ellenállhatatlan. A fellépés elejétől a végéig bársonyosan és hibátlanul énekelt végig híres és kevésbé híres, lassú és még lassabb számokat. Az egyetlen, amit igazából hiányoltunk a programból, az az aktívabb számok előadása volt – ha a Deep Dive albumról többet szemeztek volna, kevésbé lett volna altató hangulatú a buli – de nem negatív értelmében volt „leeresztős” az este, csak több pörgős dalt ismerünk Morcheebától, mint amit hétfőn hallottunk. A pihenés érzése viszont így talán még teljesebb volt.

Azért a Rome Wasn’t Built in a Day-re mindenki felkapta a fejét és aktivizálta a tánccipőjét, illetve a gitárszólók is éberen tartották az énekesnő kellemes hangjától transzba kerülő hallgatóságot. Interaktív állomásai is voltak az estnek, csak hogy minket is megdolgoztassanak; volt, hogy csak láláláznunk kellett, vagy tapskoreográfiát követnünk, de a végére még külön szólamokat is kaptunk fiúk és lányok, hogy még szebben szóljon a finálé. 

Old school és modern elemek is szépen fonódtak össze a Morcheeba koncert alatt: egyenesen az énekesnő Facebook-oldalára landolt az a fotó, amelyet a színpadról készítettek a magasba tartott, világító telefonjainkról, de a régi romantika hívei körében az öngyújtós pilácsolás sem halt még ki, és végülis jól megfért egymás mellett mindkét módszer. 

Mi jól éreztük magunkat, köszönjük szépen; Morcheebáék is reméljük, bár némi csalódottságot láttam arcukon, hogy nem sokan tudták – tudtuk – a dalszövegeket, amiket épp énekeltetni akartak a közönséggel. Legközelebb talán inkább a híresebb daloknál próbálkozzanak a publikumot bevonni, akkor szerintem kölcsönösebb lesz a sikerélmény, reméljük, lesz rá alkalmunk még bemutatni, hogy azért mi magyarok is ismerjük a zenéiket!

Bea

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky