3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. november 4. | Stewie

Vissza az alapokhoz a GMK-ban

Copyright:

A nyári fergetegben azt se tudtam, hogy hova kapjam a fejem, annyi koncert volt, jobbnál jobb helyeken és előadókkal. Éppen emiatt a túlhajszolás miatt már idejét se tudom, mikor voltam utoljára egy kis fiatalos, pub-koncerten. Viszont a nyár napsugarai eltűntek, a hideg őszi szél pedig kinyitotta a pince-kocsmákat, így én is ellátogattam egy három bandás estére.

A GMK-ba ritkán járok, de midig elfelejtem, hogy miért. A fekvése remek (Deák tértől 2 percre), a kialakításában sincs kifogásolható. Viszont ekkor jut eszembe az árlista: enyhén szólva erős árakkal operál a hely, és a szeme se rebben. Innentől megint a Deákon alapoztam, ami a hidegben már nem egészséges. Szerencsére a koncertek is csúsztak, így volt időm bemelegíteni az estére.

A koncerteket a Hidegzuhany kezdte. Egyszerű Pop-Punkot játszanak, de azt korrektül. A feldolgozások ötletesek voltak (főleg a Little Party tetszett, bár kicsit olyan volt, mintha nem mertek volna elég merészen hozzányúlni az alapanyaghoz). Sajnos a hangosítás miatt a basszus szinte mindent elnyomott, de így is élvezhető volt. A saját számok se voltak rosszak, de nehéz egy olyan műfajban alkotni, akinek a fő képviselői se játsszák már. 
Nagyon egyszerű az egész, de egy ilyen estére kifejezetten jó volt. Sajnos kevesebben voltak a színpad előtt, mint vártam, de a hangulatért mindent megtettek.

A második zenekar a Headbangs volt. Igazából nincs nagyon mit mondani rólunk, annyira egyszerű a zenéjük. Klasszikus ausztrál rock, nincs mit cifrázni. Megint egy olyan műfaj, amin nem lehet mit rontani vagy javítani. Viszont a hangulat eszméletlen volt (bár néha már izzadságszagú volta felkonf). A számok jól meg voltak írva, és a hangzással se voltak bajok. Igazából hozta a kötelezőt, és azt szépen.

Az éjszaka zárása Fatal Error zenekarra maradt. Szerencsére sokan maradtak a végére is, és a fiúk nem is voltak hálátlanok ezért: olyan bulit csaptak, amit bármely nagyszínpados megirigyelne a fesztiválokon. Nekem személy szerint két szám maradt meg erősen a koncertről: az egyik a Best of you feldolgozása, sajnos nem túl pozitívan. Jó ötlet volt az akusztikus megoldás az elejére, de kiforratlannak éreztem a megvalósítást, nem volt benne elég munka. A másik annál jobb emlék volt, a Gonoszak Balladája beleéget a dobhártyámba. Remekül összerakott dal, tele energiával. Ez a dal egy jó irányt jelöl ki, csak el kell indulniuk ezen a vonalon. A klipje külön megér egy misét (1 millából nem is várok kevesebbet).



Stewie
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky