2014. november 3. | SZTR

A Hiperkarma visszatért

Kevés – ha ugyan nem egyetlen – olyan zenekar létezik itthon, aki pályafutása alatt összesen két lemezt adott ki, majd eltűnt, vagyis inkább tetszhalott állapotba került sok-sok évre, és mindezek után egy teltházas Pecsa-bulival tér vissza a színtérre. A Hiperkarmának még ez is sikerült.

Rizikósnak tartottam a bulit a fenti előzmények fényében. Bár a sajtó egy ideje Bérczesi Robi túlélésétől, drogoktól való megszabadulásától hangos, de vajon a zenekar meg tud –e még birkózni saját maga mítoszával, azzal, hogy a 2000-es évek elején olyan kultikussá nőtték ki magukat, hogy erre a szintre már szinte lehetetlen visszatérniük? Egyáltalán a 7-8 évvel ez előtti közönség kíváncsi –e még a régi dalokra, az új lemezre? Nos a közönség nagyon is kíváncsi volt: én nagyon régen láttam ennyi embert a Petőfi Csarnokban, a nézőtérre alig lehetett beférni, sok később jövő, vagy klausztrofóbiás ember inkább a büfé előtti folyosón állva nézte/hallgatta a bulit. A Pecsa sajnos nem készült fel kellően ennyi emberre, a ruhatárnál és az egy szem büfénél is nyomasztó tömegjelenetek játszódtak le. Hozzáteszem, hogy ennyi matt részeg, közlekedésképtelen futóbolondot is rég láttam már, mint ebben a közönségben most.

A Hiperkarma hagyományosan Halloweenkor tart egy-egy nagyszabású bulit, ez volt a 8. ilyen a zenekar történetében. Ennek megfelelően óriási, villogó szemű denevérek lógtak a falon és a zenekar tagjai zombinak, kísértetnek kifestve léptek színpadra. Nagy pozitívum volt számomra, hogy ezen a visszatérő bulin nem akartak többet, extrát nyújtani, mint amit tökéletesen tudnak: nem volt se nagyzenekari kíséret, se fúvósszekció a háttérben, sem népzenei motívumokra átírt dalok. Csak a régi nagy slágerek és 4 meghívott vendégzenész. Szerencsére ők is csak annyira „nyúltak bele” a dalokba, hogy azok még hitelesen hiperkarmások maradtak. A koncert egyik legjobbja szerintem a Szekeres Andrással közösen előadott Erdő volt.

A közönség nagy része arra volt kíváncsi, Robi valóban lejött –e a szerekről – sokak véleménye szerint nem. Szerintem, ugyan már nem volt meg az a korábban érezhető, szinte tapintható, kiszámíthatatlan vibrálás, ami Robi személyiségéből, pillanatnyi állapotából adódott korábban egy-egy koncerten, de ehelyett egy igazán szívből jövő, sallangmentes bulit kaptunk.  Az egyértelmű főhősként szereplő énekes nem is tudta leplezni meghatottságát, az utolsó számok egyike előtt érzelmes hangon köszönte meg a közönségnek a szeretetet.

Ha jól emlékszem, akkor az ÖSSZES Hiperkarma szám elhangzott a műsorban, ráadásként pedig a Love is in the air-t kaptuk meg Frenk előadásában. Biztosan mindenkinek mást és mást jelentett ez a koncert. Sok tizenévesnek például ez volt az első Hiperkarma koncert életében, ők is szép számmal jelen voltak, csakúgy, mint a harmincas éveinek végén járók, akiknek ez mindenféleképpen egy nosztalgiát jelentett, és akiknek volt összehasonlítási alapjuk a régi Hiperkarmával.

Szerencsére a zenekar köszöni szépen, jól van!