3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. október 16.

Jön Noel Gallagher második albuma

Copyright:

Az első kislemez, azaz az In The Heat Of The Moment 2014. november 16-án jelenik meg. A napokban Noel Gallagher a facebook oldalán élő chat formájában jelentette be, hogy zenekarával, a Noel Gallagher’s High Flying Birds-zel új albumot készített, amely a Chasing Yesterday címet kapta. Az album 2015. március 2-án fog megjelenni, viszont a neten már előrendelhető.

Az „In The Heat Of The Moment” 2014. november 17-én kerül fel a digitális áruházak felületere, emellett pedig egy UK turné is kíséri majd a megjelenést.

A „Chasing Yesterday” új fejezetet és új hangzást hoz a zenekar életébe. Ez az első lemez, amit Noel teljes egészében maga írt és producerelt. A felvételeken széles hangszerek széles skálája van jelen, így az eredmény egy még gazdagabb, szélesebb és sok rétegű lemez lett: a rocktól kezdve a klasszikus rock’n’rollon át még a space jazz (!) műfaját is érintik.

Noel ezt mesélte a munkáról:
„Rohadt idegesítő volt! Nem mintha eddig valaki megmondta volna, hogy mit írjak vagy merre menjek, de egy egész felvételt vezetni hétről hétre rettentő bonyolult volt. Ott volt ez a sok ember, és csak néztek rám: „Rendben, és ma mit csinálunk?” – mindent menet közben találtam ki, ahogy haladtunk a munkával.”

Az első single a hipnotikus „In The Heat Of The Moment”, melyet egy dokumentumfilm ihletett egy asztronautáról, aki azt mesélte, az első alkalommal az űrbe szállni olyan érzés volt, mint megérinteni Isten arcát. „Ha ez nem egy jó kezdősora egy dalnak, akkor semmi.” – mondta Mr. Gallagher. (A mondat angolul így hangzik: "Going into space for the first time feels like touching the face of God.")

Az album nyitódala a „Riverman”, melyről Noel így nyilatkozott: „ Csináltunk egy demó felvételt a dalhoz és tudtuk, hogy remekül sikerült. Aztán meghallgattam Brian Protheoroe-től a „Pinball”-t (ami egy 1974-es szaxofonos egy-dalos siker), és azt gondoltam: lehet, hogy kéne ebbe egy kis szaxofon? És mi lenne, ha nem egy, hanem két szaxofon szóló lenne benne? Tudom, hogy szaxofon-bűnért fognak elítélni. De leszarom! Senki nem mondhatta, hogy ne csináljam.”

A záródal egy érzelmes ballada, amelyben Johnny Marr működik közre gitáron, ez a „Ballad Of The Mighty I”:
„Próbáltam rávenni Johnny-t, hogy játsszon az első albumon, de nem jött össze. Szóval mikor összeraktuk ezt a dalt, rögtön tudtam, hogy tökéletes lenne rá, és felhívtam, hogy átküldjem neki a nyers felvételt. Azt mondta, ne tegyem, inkább a stúdióban akarja hallani, és majd ott reagál rá élőben. Nos, ez elég bátor volt tőle. Mindössze két gitárral és egy táskányi effekt pedállal jelent meg. Marr lenyűgöző! Sokkal magasabb szinten áll mindannyiunknál. Az eredmény egy olyan energiafröccs, ami által a „Mighty I” az egyik legjobb szám lett, amit valaha is írtam.”

A „Chasing Yesterday” a nagy sikerű első album folytatása, amely mára dupla-platina minősítést kapott és csak az Egyesült Királyságban 770.000 példányban kelt el.

Az album előrendelhető ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 15.

Talking Heads: 77

2024. november 8-án újra kiadásra került a ‘Talking Heads: 77’ című, korszakalkotó album, mely fekete és neon zöld 2LP-n, valamint 3 CD/BR szettben lesz elérhető. Tovább

2024. november 14.

Albummegjelenés előtt itt a Linkin Park új dala

Megérkezett a „Two Faced”, a Linkin Park visszaszámláló felvétele a várva várt nyolcadik stúdiólemezük, a ’From Zero’ holnapi, azaz november 15-i debütálása előtt. A új dalban az ikonikus nu-metal banda eredeti, ezredfordulónk jellegzetes, műfajteremtő hangzása köszön vissza. A zenekartagok elővették ünnepi öltönyüket és így álltak kamerák elé kísérő és egyben utolsó, felvezető videóklipjükben. Tovább

2024. november 4.

Romy és Sampha meghitt közös dala

A The xx mellett szólókarrierjével is egyre nagyobb sikereket elérő Romy és a szintén brit énekes-dalszerző-producer, Sampha tinikoruk óta barátok és egyben kollégák a Young kiadónál. Most egy közös dallal koronázzák meg sokéves kapcsolatukat: az "I'm on your team" nemrég a BBC Radio 1 "Hottest Record In The World" címkéjével debütált. A páros a szerzeményt Londonban rögzítette, miután 2023-ban mindketten megjelentették saját szólóalbumjaikat, a "LAHAI" és a "Mid Air" című lemezeket. A track társproducere és társszerzője a Doveman néven is alkotó Thomas Bartlett amerikai dalszerző-zongorista. Tovább

2024. október 24.

Az Amyl and The Sniffers korhatáros újdonsága

A korábban már a Sziget Fesztivál közönségét is megbuliztató Amyl and The Sniffers október 25-én jelenteti meg "Cartoon Darkness" című lemezét a Rough Trade Records kiadónál – az anyag a Fonogram – Magyar Zenei Díjra is jelölt "Comfort To Me" című albumot követi. Az ausztrál punkzenekar hamarosan egy telt házas európai turnéval koronázza meg a megjelenést, de hozzánk közel eső helyszínekről sajnos egyelőre nincs hír. Tovább

2024. október 9.

Jó nagy koncertlemezt ad ki a zseniális The National

A Magyarországon visszatérő vendégnek számító The National bejelentette legújabb albuma érkezését: a "Rome" című koncertlemez december 13-án jelenik meg, a 21 dalos anyag a digitális formátum mellett egy dupla LP-n is napvilágot lát majd. (A Cherry Tree rajongói klub tagjai egy exkluzív, trikolor tripla LP-t is beszerezhetnek, melyen öt további felvétel is helyet kap.) Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky