3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. szeptember 11.

Első az angol albumlistán a Royal Blood debütáló lemeze

Copyright:

Nyár végén prezentálta első, önmagáról elnevezett nagylemezét a brightoni Royal Blood, akiket a White Stripes és a The Black Keys ifjú szerelemgyerekeként lehetne legpontosabban jellemezni. Nemcsak azért, mert egy dob+basszus-duóról beszélünk, hanem azért is, mert például ha jelenlegi kislemezüket, a Figure It Out-ot meghallanánk a fent említett bármelyik banda repertoárjában, nem biztos, hogy feltűnne a turpisság.

Az év korábbi szakaszaiban már hallattak magukról három single-lel (Out of The Black, Little Monster és Come On Over), nem kevés szakmai figyelmet magukra vonva. De nemcsak a kritikusokat ragadtatták el, hanem mentorukkal, az Arctic Monkeys-zal is egyre szorosabb kapcsolatba kerültek, nyitottak show-kat előttük, koncerteztek az SXSW-n, a Glastonbury-n és még sorolhatnánk, hány kurrens fesztivál színpadát zúzta szét a garage-rock banda. Ami elismerést kaphat egy induló alternatív rockzenekar, azt a Royal Blood lazán besöpörte.



Most pedig, hogy itt a 10 trackes lemez, 32 perc erejéig elveszhetünk a fenséges világban, amit elénk tár Mike Kerr (énekes, basszusgitáros) és Ben Thatcher (dobos). Minőségét az angolok is díjazzák, hiszen bő egy hét alatt a hivatalos albumlisták első helyére toppant a Royal Blood, megelőzve Ed Sheerant (!) és Ariana Grande-t (!) is. A srácok nemrég egy playlistet is összeállítottak, mellyel az őket ért hatások közt kalauzolnak bennünket, ez hűen tükrözi, honnan ez a tökös hangzás.

Az album ITT letölthető az iTunesról, ITT pedig meghallgatható a Deezeren.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Új érát indít Ed Sheeran

A várva várt Ed Sheeran visszatért vadonatúj felvételével, melynek múzsája a perzsa nyelv és a keleti hangszerekből kinyert egzotikus hangzás. Ehhez illően egy nem szokványos dalcímet, az „Azizam”-ot választotta, mely magyarul annyit tesz „drágám”. Tovább

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

2025. február 18.

A felkapott Charli XCX

Charli XCX tavaly indította el a BRAT-mozgalmat, mely teljességgel megragadta a kulturális korszellemet, és a nyár egyik legfelkapottabb elektronikus zenei kiadványa lett. Tovább

2025. február 17.

Kóstolj bele a megújult DARKSIDE közelgő lemezébe

2025. február 28-án érkezik a DARKSIDE harmadik, "Nothing" című lemeze, melyet a "Graucha Max" és a frissen megjelent "S.N.C" című dalokkal vezetnek fel a srácok. Nicolas Jaar és Dave Harrington kísérletező elektronikus zenei duójához immár csatlakozott régi barátjuk és visszatérő közreműködőjük, Tlacael Esparza dobos és hangszertervező is. A megújult felállású formáció márciusban 11 év után ismét turnézni fog Észak-Amerikában - többek között Brooklyn, Seattle, Toronto és a Coachella fesztivál színpadait ejtik majd útba. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky