2014. szeptember 1. | Bea
Megünnepeltük azt a kort, ami szép volt, jó volt, de nem baj, hogy elmúlt – már csak a zenéit tekintve sem. Kisgyerekkorunk kedvenc nótái csendültek fel, melynek egyrészt nagyon örültünk, másrészt viszont felmerült bennünk, hiányoztak-e. Igazából nem, de volt olyan vicces és kellemes a buli a maga szánalmas módján, hogy öröm volt ott lenni! Pláne amikor a már-már szupercuki Vengaboys is előkerült végre. A lényeg, hogy tényleg jót ünnepeltünk 2014. augusztus 29-én pénteken Mogyoródon a Hoff bandával!
Nem egészen értettük, miért a Hungaroringre szervezték az eseményt. Hallottunk olyat, hogy az Acceleration autós bemutatóval is készült, de aztán valamiért azt lefújták. Mindegy is, hiszen Kitt ott volt, úgyhogy megcsodálhattuk szépen, a kerítésen túlról. David Hasselhoff, ahogy már írtuk is, hogy pontosan-szorgosan időben megérkezett Budapestre, a koncertet is lelkiismeretesen, hamar megkezdte. Sőt, túl hamar; az ígért 9-es kezdés helyett már amikor szépen kiszámolt érkezéssel befutottunk, messziről hallottuk, hogy a show már megy. Parkolóhelyek tele, dugó araszol, látszott, hogy más is lelkesen igyekezett a Celebrate 80s & 90s-ra. De hogy kik, azzal már csak ott szembesültünk...
Szóval, amint a közönség közé furakodtunk, vettük észre, hogy ez bizony más társaság, mint akikhez szokva vagyunk a budapesti szórakozóhelyeken, sőt, a nem budapesti, legváltozatosabb stílusú és volumenű fesztiválokon is. Itt bizony, mintha megannyi bulizó magára húzta volna a David Hasselhoff papírálarcot. Ja, és tele volt gyerekekkel – olyan kicsikkel is, akik még nem is éltek a 80-90-es években! Persze nem árt ezt a korszakot is magukba szívni - végülis...
Na, de sebaj, David Hasselhoff bácsi igazából tök jól levezényelte az egész estét, néha énekelt, néha poénkodott, egyszer Baywatch-cuccban, egyszer Hawaii-ingben, majd híres mellkasprémjében mutatkozott, ja és még egy vödör jéggel is leönttette magát (meg a mellette álló hoszteszlányokat), de igazából ez volt az egyik legmenőbb ice bucket challenge már napok óta, amit láttunk. Kihívta az összes rajongóját a játszmára, hm mivel szerintünk mi nem vagyunk akkora David Hasselhoff fanok, így ezt nem vettük magunkra.
Jöttek közben sorban a ”szupersztárok” is: már elnézést, de a legtöbben meghízott, megereszkedett, kiégett ex-partiarcoknak tűntek, akik látszott, hogy boldogan foglalják be a színpadot és mai életük nagy pillanatát élik át, hogy még egyszer megadatik nekik egy kis rivaldafény. De jobb, ha az az egy-két szerencsétlenke – de mi tagadás, jól esően béna és szerethető – számuk és a Hoff turné után visszatérnek a homályba és a változókorba. Azért volt néhány előadó, aki még mindig ütős. Samantha Fox, 2 Unlimited, Haddaway, Sabrina, Turbo B/Snap, DJ Sash és Twenty 4 Seven léptek fel egyébként azokkal a számaikkal, amikkel híressé váltak (ami három órába bőven bele is fért sok-sok rizsával és bejátszással, amivel nincs is gond persze, mi sem ítéljük el az egydalos hullócsillagsztárokat).
Igazából azon gondolkodtunk, miért is mentünk olyan nagy várakozásokkal erre a partira, ugyanis bármelyik itteni számot, ha meghalljuk egy szórakozóhelyen, az jelenti számunkra az este végét. De most, 80-90-es retróbulin vagyunk, hát ez van. Ez más lett kicsit, mert bájos és esetlen volt, közben meg nagyszabású és látványos is. És aztán jött a várva várt Vengaboys.
Merthogy őket bezzeg imádtuk - 9 évesen. Most sem kell több nyelvtudás, mint amivel akkor rendelkeztünk, hogy énekelni tudjuk a Boom Boom Boom-ot, és a SALALALA-t, plusz a többi, hasonlóan színvonalas és tartalmas számot, de sikerült visszarepülnünk az időben, hogy 9 éves önmagunk kitombolhassa magát a bulin. Ez egy intenzív karlóbálásnak felelt meg, talán így partiztunk volna 9 évesen, ha egy Vengaboys koncerten kötöttünk volna ki. Az együttes cuccai, bizony, a pasiké is, ugyanolyanok (gázok) voltak, mint 18 évvel ezelőtt, akkor sem, és most sem érti őket senki. Csak a combok és mellek nőttek óriásira azóta...
Még az sem zavart minket, hogy a Vengaboys playbackben nyomta a koncertet, hogy az egész este alatt a hangosítás totál eltorzult időnként, hogy egyes ex-sztárdívák minden refrént hamisan énekeltek a mikrofonba, hogy borzasztó volt a hotdog, és az sem, hogy olykor nagyon ijesztő tagokkal volt tele a közönség, akik ránk-ránkestek a nagy ugrálásban. Az már egy kicsit, hogy majdnem lepisiltek, amikor leültünk a kordon mellé. Szóval mi most elengedjük ezt az érát, amit most a Hoff-barátok visszahoztak, de mindent összevetve tényleg örülünk, hogy részesévé lehetett válni egy ilyen fura-aranyos-bamba-közepesensemmilyendeaztmondtákóriásira hájpolt nosztalgiagyűlésnek!
Bea