2014. augusztus 15. | -gabriella-
Még most így a Sziget szerdai napja után is azon tűnődöm, vajon mi változott meg a fesztiválon?! Vagy lehet inkább pontosítanom kéne: mi változott meg bennem, ami miatt kicsit gagyinak érzem a fesztivált? Nyilván nem a koncertekről beszélek, mert akadt jó belőle, hanem a hangulata lett az egésznek más. Úr Isten, Öregszem! A nap, amikor az Imagine Dragons-t akartam megnézni és nem láttam. Tipikus.
Vegyük sorra! Tavaly, amikor 13 év után kénytelen voltam kihagyni a Szigetet elég sokat sírdogáltam magamban, miközben filléres emlékeimmel próbáltam magamat csillapítani. A nosztalgia nagy úr, ezért hát idén felkerekedtem a szerdai napon,hogy végre ismét átsétálhassak a K-Hídon , azzal a bizonyos érzéssel a szívemben. Ezt a 30 fokos hőség gyújtotta és sózta fel bennem, miközben arra vártam 20 percet, hogy valaki végre áttapogassa a táskámat. Majd jött a macera: FestivalPay és dohányvásárlás. Ezt nehezítette a Jake Bugg-ra és Imagine Dragons-ra bezúduló emberhorda. Ennyien szerintem még nem voltak a fesztiválon szerdai napon.
Mindegy, beérkezés után 30 perccel és egy limonádéval a kezemben az Európa Színpad felé vettem az irányt, mert az ismerősöm mondta, hogy a Kid Simiust mindenképpen hallgassuk meg. Mi baj lehet alapon belementem, mert tulajdonképpen nem volt terv a fejemben. A német dj olyan délutáni veretős bulit nyomott az ezer fokban, hogy eléggé leesett az állam. Igazából az volt a legfurcsább, hogy józanul is képes voltam mozogni rá. Jó persze nyilván parasztvakítós kis szett volt ez, de nagyon jól esett és az Hola Chica, vagy a Jalapenos Horro című számát mindenkinek ajánlom.
Ennek végeztével inkább már az ivás irányába tendáltunk, de az Európa Színpadot semmiképpen sem szerettünk volna elhagyni, így végigültünk az olasz Salmo beállását. A dob túl hangos volt. Ettől függetlenül az olasz hip-hop nem tett jót a közérzetünknek és sétálni indultunk. Itt kiderült, hogy az Imagine Dragons buziknak való, úgyhogy nyilván Big Pinkre mentünk, mert "a dob nagyon jól szól". Az A38-on fellépő zenekar nem járt jól időpontilag, nem voltunk túl sokan a sátorban. Mondjuk nem tudom milyen koncepció az egy koncerten, hogy full sötét a színpad és kb semmit nem látsz a zenekarból, közben némi fényi pislákol itt - ott és olyan modoros angol zene szól, ami miatt már az indie-t is szívből gyűlöltem. Ahogy mondani szokás: ízlések és pofonok. Mindenesetre hamar jobb belátásra tért mindenki és elismerték, hogy a.) szar a hangosítás, b.) nem jó a zene. Amúgy esküszöm, amikor kiértünk a sátorból minden jobb lett és az előbb felsorolt két állítás kb. 1 másodpercre a feledés homályába merült. Akik nem értenek velem egyet, íme egy kis ízelítő a koncertből:
Ezek után már nem bíztam semmiben, csak a fröccsben és vártam, hogy teljen az idő, mert a Placebo-t messziről szerettem volna elkerülni. Sikerült és boldog voltam, bár Skrillex elejére sikerült viszonylag ittasan megérkezni. Maradjunk annyiban, hogy a "koncerten" eltöltött 20 perc semmilyen hatással nem volt rám és vártam, hogy jöjjön valami katarzis féle, de még nem ocsúdtam fel a sokkból, hogy NINCSEN PRÉSHÁZ! Így hogy találkoznak az emberek a Szigeten? Elképzelem, ahogy régi fesztiválozó veteránok nem értik hova tűnt és, mint a 9 és 3/4-ik vágányt keresik az holland tinédzserek tengerében, majd csalódva kénytelenek beérni a DiVino jelenétével. Ami teljesen szürreális. Szerintem a Présházat minimum a világörökség részévé kellett volna nyilvánítani. Vagy valami hasonló. Persze arra volt idő, hogy nyomokban lemásolják a Tomorrowland díszleteit, ami annyira sikerült, mintha pont-pont, vesszőcske technikával próbálnék anatómiailag pontos képet festeni az emberről. Fáj, na! Mégiscsak itt szocializálódtam 2001 óta.
Mindenesetre ez még csak a kezdet, a teleregényt folytatom nemsokára.
-gabriella-
Fotó: Sziget.hu/Csudai Sándor, Szemerey Bence