3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2014

2014. augusztus 12. | Jam

Sziget - mínusz 1. nap - Erős kezdés

Copyright:

Este hat órára rúgott már, amikor végre találtam a kis fesztiválútlevelemben (amely egyébként nagyon hangulatos, kérjetek a bejáratnál, ez a programfüzet) olyan előadót, amelynek koncertjére már kissé felpezsdült a vérem. Aztán, ha egy üzlet beindul jelleggel, este tizenegyig nem is nagyon volt megállás.

A Road nyitotta meg számomra a fesztivál érdemi részét, akikhez már félve közelítettem, de meghálálták nagylelkűségemet és egy igencsak erős koncerttel kényeztették fáradt testem éber elméjét. Óvatosságom indoka a tavalyi Pannónia Fesztiválhoz vezethető vissza, ahol egy nagyon rossz, hamis és pontatlan koncertet adott a banda, amelyhez nem voltam hozzászokva. Lévén, hogy már vagy 10 koncertjükön biztos voltam és kedvelem is a muzsikájukat, ez elég mély nyomot hagyott bennem. Most viszont, szerencsére, semmi ilyesmi nem történt. A gépezet úgy forgott, ahogy kell neki, záporoztak a nóták felváltva az összes lemezről, a közönség végre összegyűlt és meg is mozdult (előtte Óriáson és Belmondón alig szállingózott valaki), Mátéék pedig élvezték, hogy a színpadon lehetnek. Apropó Máté: nekem az elején a nagy magyarpártiság, a már-már hungarizmusba hajló megszólalások kicsit nem tetszettek, de aztán egy-két pálinka után már ugyanúgy szerette a külföldieket is, mint hazánk fiait. Ettől eltekintve a zenekar sikeresen helyreállította nálam a renoméját, jó volt hallgatni az alter-rock után egy kis héthúros döngölést!

Ezután, fokozva az amúgy sem gyenge hangulatot, megtekintettem egyet, a nyolc darab Tankcsapda koncert közül, amelyet a 25 éves évfordulójuk alkalmával adnak. Ezeknek a lényege, hogy mindegyiken más-más nótákat játszanak, tehát egyedi és utánozhatatlan lesz mind. Mivel nem hinném, hogy a többire eljutok, ezért mindenképpen a listámban szerepelt, hogy Laciékat látni kell. Különben is, a Tankcsapdát látni presztizs-kérdés, plusz mindig jó buli. Most is az volt: profi, látványos (a tűzcsóvák a kedvenceim voltak egészen a Blink 182-ig, de erre még később visszatérünk), lendületes, egyedi és szórakoztató. Három olyan dallal is találkoztam, amelyet még nem hallottam tőlük élőben, ez az Akinek látsz, az Itt vannak a tankok és a For Beth (Csak Neked), úgyhogy már megérte. Nagy meglepetés volt számomra, hogy sem a Mennyország tourist, sem a Be vagyok rúgva nem szerepelt a repertoárban, de mindemellett örültem is neki. Azt már úgyis mindenki hallotta milliószor... Egyetlen dolog van azonban, amivel a Tankcsapda kapcsán képtelen vagyok azonosulni: a punkos, régi nótáknál Sidivel kezdjenek már valamit!! Szörnyű, hogy metal-terpeszben headbangel, miközben pogóznak és ugrálnak az emberek. Illúzióromboló!

No, szóval Blink 182... Nehéz bármit is mondanom, hiszen a fiatalságomat ebben az egy zenekarnévben össze lehetne foglalni és gyakorlatilag már rezignáltan konstatáltam mikor feloszlottak, hogy soha nem jutok el rájuk. Aztán a feloszlás után majdnem tíz évvel elmondhatom magamról, hogy DE, ott voltam Blinken! Akármit is hallottatok a srácokról, azt szorozzátok meg ötvennel: ez a három ember zseniálisat művel a deszkákon! Komplett őrültek, mindamellett, hogy igazán jól csak Travis használja a hangszerét. De ez az ég világon senkit nem érdekelt, ugyanis mindenki extázisban üvöltötte együtt Tom-mal vagy éppen Mark-kal azokat a sorokat, amelyek a fiatalságot, a középsulit vagy éppen zenészeknek az első megtanult dalokat jelentették/jelentik még most is. Az, hogy néha melléfogtak vagy hamisan énekeltek, az csak hozzátett a varázshoz. Az a konferáció-orgia pedig, amit a két frontember leművelt, az kabaréba illett volna, de mégis jó, hogy ilyen volt, hiszen ez illik hozzájuk. Tom poénkodott is azzal, hogy fel kéne már nőni, miután egy hatalmasat böffentett a mikrofonban és elhintette, hogy megdugta az anyukánkat. Mindenkiét... Életem egyik meghatározó koncertélménye marad annak ellenére, hogy 30.000 ember préselt a kordonhoz, mert én ökör (ígéret magamnak: ez volt az utolsó ilyen eset!!!), bementem kb. a hatodik sorba (kb. egy hét kéne, hogy kipihenjem ezt az egy koncertet, de hát holnap folyt. köv.). De, hogy biztosan senki ne felejtse el, hogy a Blink itt járt, így még a vissza-vissza után hirtelen lángra lobbantottak Travis fölött egy hatalmas FUCK feliratot. Nem hittem a szememnek, de a hangokból ítélve senki sem... Egészen eddig a pillanatig gondoltam azt, hogy a TCS lángfújásai menők. Nem, ez a menő! Mark, Tom, Travis: köszönöm az egészet!

 

 

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. december 12.

Premier - Sziget Aftermovie 2014

Megérkezett a 2014-es Sziget aftermovie-ja, vagyis sok-sok emlékezetes pillanatot tartalmazó hangulatfilmje. Az utóbbi évek egyik legerősebb Szigetének múltidéző videóját a hajtás után mutatjuk. Tovább

2014. október 10.

Indul a nagy fesztivál-szavazás

Négy „szigetes” fesztivál ismét versenybe száll Európa fesztiváljainak legnagyobb elismeréséért. A hajtás után megmutatjuk, hol tudtok szavazni a kedvenc fesztiváljaitokra, és főként a négy érintett hazai rendezvényre: a Sziget, a B My Lake, a VOLT és a Balaton Sound is jelölt egy-egy kategóriában. Tovább

2014. augusztus 27.

Nemzetközi képzőművészeti workshop a Szigeten

A Kelet-Európa Vurstli, Magyarország legnagyobb utcaszínházi produkciója, hamisítatlan kelet-európai életérzésével idén is ott volt a Szigeten, és a berlini fal leomlásának huszonöt éves jubileumán határsávját fiatal képzőművészek nemzetközi művésztelepével gazdagította. Tovább

2014. augusztus 22.

2400 ellátás a Szigeten

Fennállása óta idén számlálta legtöbb látogatóját a Sziget: 415 ezren mentek el Magyarország legnagyobb zenei fesztiváljára. A biztonságos bulizásról gondoskodott kint a Helperek: 520 fős stábja összesen 2384 esetet látott el. Ha bízunk abban, hogy egy embernek maximum egy egészségügyi problémája volt, ez azt jelenti, hogy minden 174. látogatónak volt szüksége segítségre. Tovább

2014. augusztus 19.

Parasztvakítás felsőfokon - Calvin Harris a Szigeten

A Sziget vasárnapi napja nem arról volt nevezetes, hogy az lesz az utolsó, hanem hogy a záró estén Calvin Harris játszik. Ez nagyjából annyira különleges, mintha azt mondanák holnap paprikás krumpli lesz ebédre és pontosan ennyire villanyozott fel a tudat. Azért a lézershow miatt nyilván megnéztem. Haha. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky