3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. július 2. | Jam

Megvédtük a hőst a Parkban!

Copyright:

Idén második alkalommal tisztelte meg magyar rajongóit a kanadai Protest the Hero, és az első alkalomhoz híven (Dürer kert, január) ismét eléggé tökös és pozitív meglepetést okozó előzenekarral érkeztek. Míg télen a Tesseract, az Intervals és a The Safety Fire kísérte őket, most megelégedtek egy Monuments-szel.

Az egész estéről négy szó gomolygott fel bennem, miután kiléptem a Park kapuján. A Monumentsről csak ennyi: "ezek állatok", míg a PTH-ról: "ezek is" (tudom, ez csak három különböző szó, de ettől most tekintsenek el a szőrszálhasogatók). Míg a Protestékről tudtam, hogy mire képesek, addig a Monuments egy teljesen ismeretlen tenger volt számomra. Éppen ezért mondom most azt hatalmas mosollyal, hogy tessék őket hallgatni! A héthúros gitárok és az öthúros basszer olyan szinten döngölik a földbe a hallgatót, hogy előre szólok: ne egyetek nehezet a koncert előtt!

Mindemellett pedig nem egyszer (sőt, szinte minden számban) alkalmaznak olyan kis átvezetőket a dalokban, ahol egy-egy magas szólamú gitár szól csak tisztán, amelyet kis pergős, visszafogott dob kísér. Össze van ez rakva, kérem, mint a gyerek ágya vasárnap délután. Bizonyították a zenészek, hogy érdemesek arra a feladatra, hogy korunk progresszív érájának egyik kiemelkedő bandáját kísérjék. Hoppá, az énekről majdnem megfeletkeztem: Chris Barretto hangja zseniális, nem találok egyéb jelzőt rá. A gyomor- és torokhörgéstől kezdve a torok- és fejhangokon át mindent annyira tisztán és jól csinált, hogy csak ámuldozni maradt időm. Mindezt negyven percen keresztül, kiment bokával, ugrálva prezentálta, miközben a kordonon és a monitorládákon ugrált. Nem tudom, hogy milyen énektechnikával csinálja ezt meg, de minden elismerésem! Ami pedig a legpozitívabb volt az egész csapatban: látszott rajtuk, hogy élvezik a színpadot! Taps nekik.

Az est várva várt fénypontja pedig a Clarity-vel robbant be úgy, ahogy azt kell: őrjöngések és füttyögések közepette. Nem tudom, hogy ki mennyit tud erről a bandáról, de a kevésbé tájékozottaknak csak annyit, hogy a progresszív és a speed metal egy keverékével van dolgunk, amely enyhén szólva is gitárközpontú. Luke és Tim azt a szintet képviselik a gitározásban, amelyhez nem elég gyakorolni, születni kell rá. Éppen ezért hatalmas öröm számomra, hogy élőben is ugyanazt a színvonalat tudták hozni, amit lemezen produkálnak. A nyakatekert szólókat és dallamokat egyetlen kihallható hiba nélkül játszották a koncert elejétől a végéig. Az pedig, hogy Tim egy szólónál még a balkonra is feljött gitározni, már csak a hab a tortán. Rody szédületes és vicces volt, mint mindig (hiba nélkül, teszem hozzá), a session-basszeros tökéletesen illeszkedett a képbe, a dob pedig óramű pontossággal zakatolt. Egy technikára kihegyezett koncertnek ilyennek kell lennie. Egyetlen negatívum érheti az egész produkciót: rövid volt! Mindössze negyvenöt-ötven percet kaptunk kedvenceinkből, akik még egy visszára sem voltak hajlandóak. Ráadásul a setlist igencsak hasonlatos volt a januárihoz. Persze hozzá kell tenni, hogy eléggé best of jelleg volt ez a műsor, ugyanis majd' az összes sláger felcsendült minden albumról (köszönöm a Mist-et, sosem fogom elfelejteni), de ettől még ez rövid volt. Ennél nagyobb hibát nem találtam se a hangosításban, se a zenekarokban, se a közönségben, se a helyben. Emlékezetes este volt!

Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky