3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. július 1. | Bea

Öröm- és színfelhőben a Holi Peace Budapesten

Copyright:

Óriás szivárványpartinak lehettünk részesei a Barba Negra Track-ben a Loop! és a Holi Peace Budapest szervezésében 2014. június 27-én. Úgy értve, színáradat-buli volt, bármilyen beállítottságú partiarc részt vehetett rajta, de mintha egy nagy szivárványban lettünk volna egész este, ahol még menő zene is volt. 10 DJ és két zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt, meg elég sok por. Úgy értve, színpor, tudatmódosítóra itt pláne nem volt szükség, épp elég élményt adtak a színfelhők körülöttünk.

Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha többen vannak 20 fölött a Holi buliban, amin részt vettünk péntek este. Értem én, hogy vége az iskolának, így minden középiskolás beszabadulhatott az éjszakai életbe, és hogy a felsőokatásban még tartanak néhol a vizsgaidőszakok, így az egyetemista korosztály esetleg kevésbé aktívkodott, de azért mégsem szeretnénk máskor a buli legöregebbjei közé tartozni. De sebaj, a rendezvény maga volt olyan jó, hogy feledtetett velünk minden bébiszitter-érzést, és átadta a helyet a színes szórakozásnak. Megvettük szépen a kis por-adagjainkat, hogy aztán szórhassuk egymásra, meg másokra a cuccot – itt aztán mindenki önzetlenül (és kéretlenül) megosztotta egymással, kinek mije van. Ha nem vigyáztunk, még a bacardi-kólánk is sűrű és élénk pink lett egy perc alatt.

A lehető legjobb, amit a szervezők tehettek, hogy folyamatosan éberen tartották a népet: kb. 20 percenként közös visszaszámlálás, és nagy, kollektív együtt-porozás volt, ahol tényleg mindenki mindent – táncot, éneklést és porszórást – beleadott. Egy össznépi porozásba vetettük csak bele magunkat, a többit hátulról néztük végig, onnan is élmény- és látványdús volt. Az az egy is megérte, mindenhonnan minden szín jött, szép volt, vicces volt. És lélegzetelállító, szó szerint.

Hazaútra nem mertünk taxit választani, mert rikító színcsóvát hagytunk magunk után, ahogy sétáltunk, így a villamoson tettük magunkat közszemlére a nem-Holi-bulis utasközönség előtt, hogy milyen szép színesbőrűek lettünk. A már amúgy is selejtezésre ítélt és végérvényesen beporosodott, majd hazafelé menet kidobott kabátom lehet, hogy bánja, én viszont nagyon örülök, hogy elmentem a Színbuliba. A légzőszerveim kicsit megsínylették a porfelhőt, feltételezhetően a tüdőmön is a legváltozatosabb szivárványszínek tündököltek. Másnap egy sóterápiával rendbehoztam a légutaimat, majd az utolsó kék foltot is eltávolítottam a fülkagylómról. Most pedig várom az augusztust, amikorra Neon Color Party-t ígértek a szervezők!

Bea

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky