2014. május 26. | govinda

Nagy-Szín-Pad: a második forduló

A keddi első kör után, amelyet én is a kanapén ülve figyeltem, szerdán már a helyszínről követhettem végig a Nagy-Szín-Pad második elődöntőjének eseményeit. A rendezvény tulajdonképpen jól összerakott, színvonalas, de mégsem maradt túlságosan emlékezetes.

Az első napon tapasztaltakhoz hasonlóan most is minden pontosan és gördülékenyen ment, tehát óramű pontossággal betartották a szervezők és a fellépők a fél kilenctől tízig tartó műsoridőt. Sorrendben Szabó Balázs Bandája, Odett, az Ivan & the Parazol, az Óriás és Halott Pénz bizonyíthattak ezen az estén: mindannyian 4-4 dal erejéig (Parazoléknak 5 is belefért, valószínűleg azért, mert slágereik picit rövidebbek az átlagnál). Az biztos, hogy arra nem számítottam, hogy alighanem mindegyik fellépőnél hullámzik majd a nézőtér, de végül így lett: már Szabó Balázsék alatt igen nagy volt a mocorgás, ráadásul állítólag teltházas is volt a buli.

Némileg tehát meglepett, hogy a lírai természetű, elgondolkodtatóbb produktumok közé sorolható Szabó Balázs Bandájának 15 perce alatt is rendesen ment az ugrálás, bár számomra irodalmárként a legmeghatóbb-legkellemesebb momentum természetesen a jól ismert Bájoló volt az ő programjukban. Utánuk Odett következett, aki szintén meglepett azzal, mennyi kraft volt a nyitódalában. Nagyon energikusnak igyekezett látszani, bár a fellépőruhának nevezett valamit például abszolút nem tudtam hová tenni. Kellemes etap volt az övé is a legismertebb számaival (Hanyatt, Van az a pillanat, stb.), illetve a viszonylag friss Éjszakával, de számomra semmi átütő nincs az ő zenéjében – élvezet lehet hallgatni, félreértés ne essék. A mini-fellépések között ismét Wolfie jelentkezett az Akvárium „teraszáról”, de sajnos nem tudtam teljes mértékben a kivetítőnek szentelni a figyelmemet, ugyanis az átállást-a forgószínpadot nézegettem működés közben.

Az este „közepét” az Ivan & the Parazol előadása jelentette, akik ezúttal sem okoztak csalódást, biztosra mentek, így a legismertebb vagy legerőteljesebb dalaikat vették elő. Ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy amennyiben a verseny főnyereményét tartom szem előtt (ami nyilván az Arctic Monkeys előtti fellépés joga), erre leginkább ők, valamint a felhozatalból még 3-4 zenekar (például a We Are Rockstars vagy a Turbo) érdemes. Nem vitatom a többiek érdemeit, egyszerűen arról van szó, hogy szakmailag szükséges észben tartani mind a nyelviség, mind pedig a stílus kérdését. Persze a rajongótáborok, az ő aktivitásuk dönt majd a végeredményről, így pedig könnyen léphet majd fel egy magyar rapper a világ egyik, ha nem a legkeresettebb rockzenekara előtt, ami, hát, finoman szólva is szokatlan lenne. Visszatérve a koncertekhez, a Parazol tehát hozta a kötelezőt, amit azért csak meg kellett mutatniuk, ha már tényleg ők állnak a legközelebb hangulatban és regiszterben Alex Turnerékhez (ebben a fordulóban pedig ők voltak az egyedüli angol nyelven éneklő formáció, persze nem maradt ki az egyetlen magyar szerzeményük sem).

Hátra volt még az Óriás, akik igazi kellemes meglepetésként hatottak, mert ezidáig nem volt hozzájuk szerencsém, valamint (a) Halott Pénz, akik a Punnany-effektus hozományának látszanak (Pécs, élőhangszeres-bulizós-vokálos rap, magyar szövegek, széleskörű siker). A magam részéről szeretem, ha keverednek a zenei műfajok, nincs is különösebb gondom a zenekarral, de azért a nézőtéren tapasztalt éljenzés és éltetés (egyedüliként kaptak visszatapsot) előtt némileg értetlenül állok.

Csakúgy, mint előző este, szerdán is hirtelen véget ért a móka, hiszen az utolsó előadó után azonnal be is fejezték a műsort, az emberek pedig rögvest hazaindultak – kicsit furcsa az ilyen lezárás azoknak, akik feltöltődnek az élőzene energiáival (mint például én), vagy rendszeresen járnak koncertekre, de azt hiszem, ezek a koncertek inkább szóltak a rajongóknak-szimpatizánsoknak, mint bárki másnak. Annyi hozadéka azért mindenképpen lehet, hogy aki kíváncsiságból a tévében vagy az interneten követte az eseményeket, talán szerzett magának új kedvenceket (bár a hangosítással lehettek gondjai, ugyanis információink szerint a közvetítésen lehetett a leginkább hallani, hogy nem igazán sikerült élvezhetőre a dolog).

Bár a fellépők tényleg a legjobbjukat igyekeztek hozni, és sikerült érdemi szórakozást nyújtaniuk, a Nagy-Szín-Pad! testközelből egy tisztességesen összerakott, ámbár picit színtelen-szagtalan program benyomását keltette. Számomra hiányzik a rendezvény kellő promóciója, a nyeremények széleskörűbb ismertetése és tudatosítása – némileg azt érzem, hogy egy-egy zenekar tényleges támogatása és „megismertetése” mellett (ami egyébként szép kultúrmisszió lenne) valóban csak a rajongóknak szól mindez, akik már eleve tisztában vannak kedvenceik erényeivel, és feltehetően, bármi is történjék, ott lesznek a koncertjeiken. Pedig az gondolom, hogy a legfontosabb az lett volna, hogy az „érintetleneket” is bevonhassuk a magyar zenei kultúrának ebbe a tartományába.

Néhány nap múlva kiderül, kik mérkőznek a döntőben.

govinda

Fotók: Akvárium klub