2014. május 8. | Joss Beaumont

Folytassa Peter Gabriel!

A modern zene történetének egyik legszínesebb arca, így 64 évesen is megmutatta, hogy hogyan kell ezt szívből élvezve, a legnagyobb alázattal csinálni, azaz bár az arcunk nem lett letépve, de mi minden másodpercét imádtuk Peter Gabriel előadásának, a Papp László Budapest SportArénában. Ráadásul jó sokan is voltak rá kíváncsiak...

Annak idején azon kevesek közé tartoztam, aki az akkoriban oly népszerű Deep Purple és Led Zeppelin helyett, Genesis-t hallgattam. Apám jobban szerette volna, ha nem bonyolítanám az életemet efféle zenékkel, de a baráti társaság, akikkel akkoriban gyakran összejártunk, már kijelölte az utat. Próbáltam minél többet megtudni a zenekarról, a történetéről, a tagokról, így könnyen szembesültem azzal, hogy valami megváltozott, valamikor 1975 környékén.

1974-ben megjelent minden idők legjobb, legteljesebb Genesis-lemeze, a „The Lamb Lies Down on Broadway”, ám erős ellentétek tomboltak a zenekaron belül. Ennek a hihetetlen lemeznek a dalai, már közel sem akkora harmóniában íródtak, mint előtte a „Trespass” vagy a „Foxtrot”, ugyanis bár a szövegek Peter Gabriel énekes keze nyomát viselik, a zenéket teljesen nélküle rakta össze Tony Banks billentyűs és Mike Rutherford gitáros. Az 1975-ben futó turné után aztán Gabriel bejelentette, kilép a Genesis-ből és ezzel útjára indult egy különleges karrier, melynek mi is részesei lehettünk, akik ott voltunk 2014. május 6-án a Papp László Budapest SportArénában.

Peter Gabriel nem azért lépett ki a Genesis-ből, mert annyira nehéz természet volt, hanem felesége szülési nehézségei miatt akart a családdal maradni a sok utazás, turné helyett és mikor a zenekar tagjai neheztelni kezdtek rá, ő megpattant. 1976-tól kezdve zsinórban négy cím nélküli lemezt adott ki szólóban, amelyeken kiélte minden kísérletező kedvét, amit csak zenész tehet. Összesen 16 lemeze jelent meg, melyek között volt koncert és filmzene is. Fantasztikus slágerek sora íródott 1976 óta, melyek közül ezen a májuson, nagy számban elő is adott a „Sportcsarnokban”.

Peter Gabriel a koncert elején csak úgy besétált és elmondta, hogy három részből áll majd a koncert és reméli, mindenki jól fog szórakozni. Egy kezdeti baki után zongora mögött ülve játszott el néhány dalt, az egykori King Crimson basszerossal, Tony Levinnel. Aztán persze egycsapásra minden zenész megjelent a színpadon és beindult a koncert erősebb fele, amit Gabriel a koncert elején az elektronikus blokknak hívott (viccesen meg is jelent a kivetítőn egy marhanagy 2-es). A harmadik blokk maga a „So” című lemez teljes előadása volt, ami persze nem volt meglepetés, hiszen így is hirdették az egész koncertet. A koncert több pillanata frenetikus volt, amikor is elcsuklott a hangom, de körbepillantottam és láttam, hogy bizony többen megkönnyezték a „Don’t Give Up”-ot és a „Mercy Street”-et is.

Visszataps is volt, melyben több szám mellett felcsendült a „Biko”, aminek manapság is erős üzenete van itthon is, majd pillanatok alatt elröppenő, mintegy két óra után, egyszercsak véget ért a koncert.

Eddigi két nyolcvanasévek-beli budapesti Peter Gabriel jut eszembe, hiszen egyszer ugyebár járt itt a Népstadionban a „Human Rights” koncertsorozat keretében 1988-ban, olyan előadók társaságában, mint Sting, Bruce Springsteen, Tracy Chapman, Youssou n'Dour és előtte, egy évvel korábban az MTK Stadionban játszott totális teltház előtt. A 2004-es SportArénás koncert turnéanyagából DVD is készült. Mind a három koncertje óriási élmény volt és abban bízom, hogy ez a harmadik nem az utolsó volt Magyarországon!

Hallottam véleményeket a koncertről, miszerint hatásvadászat volt így szétbontani elemeire a koncertet, és volt, aki a hangosítást szidta, de számomra ez az esemény egy nagy élmény volt. Egy csöppet sem éreztem, hogy hangosabbnak kellene lennie, hiszen Peter Gabriel jelenleg mást akar üzenni a hallgatóinak és jelen esetben ez volt az a hangerő, amely elvitte azt. Il messaggero non e importante...

Joss Beaumont