3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. május 8. | Jam

23. Komáromi Napok: Esőben is teltház

Copyright:

Bár az időjárás csak félig volt kegyes a Duna melletti fesztiválhoz, a szervezők igyekeztek pótolni a természet hiányosságait. Az Edda rekordot döntött, mint ahogy a gyros-árak is, de a hangulatra panasz nem lehetett.

Mindenféle városi és városközeli programot hozzácsapott a vezetőség a Komáromi Napokhoz már április 24 óta, de az őslakókat nem lehetett átverni: az előprogramok látogatottsága elenyésző volt (legyen szó koncertekről a Csokonai Műv. Házban, szabadtéri rendezvényekről vagy színházi előadásokról), mindenki tudta, hogy az igazi nagy durranásokra április 30 és május 4 között kell számítani, amely a hivatalos, klsszikus fesztivál időpontját jelentette.  Idén a kettő helyett már három színpaddal büszkélkedhetett a rendezvény, de sajnos a harmadik színpad sem elhelyezkedésileg, sem előadói felhozatalban nem tudta megközelíteni a másik két helyszín felhozatalát. A fő attrakciók természetesen a Jókai téren felállított Mylan nagyszínpadon szórakoztatták a közönséget, a rockzenei kedvelőit a sportpálya mellett kialakított, immár negyedik éve életre hívott KZE Zúzdaplacc foglalkoztatta (helyi és környékbeli amatőr bandákkal), míg a harmadik, aprócska színpadot a borudvarnak elnevezett kis mezőn helyezték el. Ez a borudvar két szempontból volt negatív elgondolás: egyrészt a nagyszínpad közvetlen szomszédságát élvezte, tehát ember nem nagyon látogatta, ráadásul ha együtt volt egy-egy koncert a két helyszínen, akkor eme kisebb, jelentéktelebb színpad mind nézőszámban, mind hangzásban megszűnt létezni. Másrészt a felhozatal is kevésnek számított ahhoz, hogy az embereket maradásra bírja. Így tehát mindenki megvette a kis borocskáját és továbbállt. Kár, pedig ötletnek jó volt, hiszen ezen kívül a rendezvény évek óta önmaga kópiája.

A szervezőgárda ugyancsak kitett magáért, hiszen a tavalyi Fenyő Miki szenzáció után idén már Demjén Rózsival próbálták megfogni a nyugdíjasokat. Ez ugyan sikerült is, de a május 2-án színpadra lépő Eddával még a Szerelemvonat masinisztája sem vehette fel a versenyt. Patakiék ugyan szervezésben eléggé antipatikusnak bizonyultak (hiszen a többi zenekar koncertje alatt rendezgették a saját hangosításukat és a színpadot is, zavarva ezzel a többi előadót és a közönséget), DE a koncert kifogástalanul működött. Közel 8 000 lakos és kíváncsiskodó jött el a Kör közepén (és az esőben) állni, hogy Pataki bácsi "Drága véreivé" váljon. Zenei teljesítményre nem lehetett panasz a két órás koncerten, a hangosítás tökéletes volt, minden kivehetően szólt, a dalok pedig a 40 év alatt már a tagok zsigereibe ivódtak, tehát zökkenőmentes volt minden. Kivétel, amikor éppen a főmikrofon nekiállt sípolni negyedórás időközönként. Ezt azért illett volna kiküszöbölni.

Szintén nagyszínpadot kapott az Animal Cannibals, akik már végre-valahára a fiatalabb korosztályt szólították meg: még a csepergő eső ellenére is megtelt a liget emberekkel és mindenki vevő volt Qka és Richi agymenéseire. A legnagyobb melléfogás talán a győri Demonlord zenekar délután négyórási koncertje volt, ugyanis városi rendezvényen, nagyszínpadon power metal? Kedves szervezők, ezt Önök sem gondolták komolyan, igaz??? Mint ahogyan az a 15 néző sem, aki tátott szájjal, értetlenül szemlélte a produkciót. (Van egy olyan meggyőződésem, hogy rajtam kívül senki nem élvezte, de még csak nem is tudta, hogy mit hallgat... kár, pedig a banda mindent megtett.) A többi program részint helyi énekesekből, buli/feldolgozás zenekarokból, táncosokból és önjelölt sztárokból állt, akik ugyan megtöltötték helyenként a színpadot, csak éppen a nézőtér kongott majdhogynem üresen a produkciók alatt. Ebből is látszik, hogy a közönség csak a neves előadókra kíváncsi, a többiek lehetnek bármennyire is tehetségesek, esélytelenek a nézők kegyeire (lásd: Demonlord). A Forrás Rádió játékának eredményhirdetését (amelyen mindössze egy ember nyert) például tízszer annyian nézték meg, mint aznap bármit (kivéve ugye az Eddát). Pedig ez egy öt perces produkció volt, amire megtelt a nézőtér, majd fél perc alatt ki is ürült, hiába következett egy újabb zenekar. Sajnálatos, hogy az emberek kíváncsiságfaktora mindössze az X-faktor, amelyet már nézni is kín így négy évad után...

A koncerteken kívül egyetlen dologra hívnám még fel a figyelmét mindenkinek, aki valaha Komáromi Napokra vagy egyéb, hasonló rendezvényre kíván látogatni: a fesztiválra kipakolt árus egy minden hájjal megkent gazember. Legyen szó hintásról, aki fele annyi időt enged csak egy menetben; gyrososról, aki másfélszeres áron adja utolsó nap a gyrost; vagy éppen italosról, aki Edda koncerten kétszer drágábban adja ugyanazt, ami délután még sima áron ment. Nem tudom, hogy ezek bevett szokások-e errefelé (de tudom, nem azok!), de hogy Volt-on, Sziget-en vagy más nívós helyen ilyennel még nem találkoztam, az fix! Szóval kedves bárki, aki kilátogat ilyen helyre: élvezd a programokat, ingyen van, de minden mással óvatosan, mert a gatyádból is megpróbálnak majd kiforgatni!

Jam

Fotók: INNEN

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky