3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2014. április 30.

Négynapos koncertsorozattal nyit a Track

Copyright:

Négynapos koncertsorozattal nyitja meg kapuit a főváros legújabb szabadtéri programhelyszíne, a Barba Negra Track. A május első hétvégéjébe belenyúló programfolyamban a Hooligans avatja fel a Track nagyszínpadát, de látható lesz a bristoli Kosheen, bemutatja új albumát a Supernem, a negyedik napon pedig az Intim Torna Illegál zárja a hosszú hétvégét.

A Barba Negra Track 2014. április 30-án egy négynapos koncertfolyammal hivatott ünnepelni a közönséget, a zenekarokat és az új hely nyitását. A megnyitó rendezvénysorozaton három olyan nagy hazai és egy nemzetközi fellépő látható majd, akik már bizonyítottak a hazai közönség előtt. A Rákóczi híd budai hídfőjénél elterülő, hatezer főt befogadni képes koncerthelyszín hatalmas, nagyrészt fedett küzdőtérrel készül a nyári szezonra, hogy az esősebb napokon is zavartalan legyen a szórakozás. A helyszín a hang- és fénytechnikai próbák után megkapta a hivatalos engedélyt a hatóságoktól, így minden akadály elhárult az elől, hogy megnyissa kapuit Budapest legújabb szabadtéri programhelyszíne!

Túl a frekvencián

Április 30-án a Hooligans, május elsején a brit tánczenei színtér képviseletében a Kosheen táncoltatja meg a közönséget, majd másodikán a Supernem mutatja be legújabb, Túl a frekvencián című új albumát, a hosszú hétvégét az Intim Torna Illegál szombati koncertje zárja. A koncertek után az elektronikus tánczene kedvelőinek nyújt minőségi szórakozási lehetőséget a Track.

 

 

A Barba Negra Track 2014-es tavaszi- nyári idénye igazi zenei best of koncertsorozatnak ígérkezik. Itt ünnepli a Junkies a 20., a zenekar énekese Szekeres Andris pedig a 40.születésnapját. Fellép a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Paddy and the Rats, a hazai alter-legenda Pál Utcai Fiúk, a Hősök, DSP, a Magashegyi Underground, a Fish!, és a  Kaukázus, de a nyár közepén fellép a metál egyik klasszikusa, a stílusteremtő amerikai Death zenekar is.

 

 

Hosszú idő után újra Budapesten koncertezik a klasszikus felállású Korál, de zenél a 30Y, és fellép az extrád bölcsész hip hopot nyomó Bëlga, és a hazai punk-legenda, a HétköznaPI CSAlódások is. A szervezők még jópár meglepetést tartogatnak a közönség számára, többek között az Anima Sound System is látható lesz idén, egy rég nem látott felállásban. Az ingyenes programfüzet mellett a teljes koncertmenü folyamatosan frissítve követhető a Barba Negra Track hivatalos Facebook-profilján.

Barba Negra Track
Budapest, Rákóczi híd budai hídfő, Neumann János u. 2.
Nyitás: 2014. április 30.

Április 30. Hooligans
Május 1. Kosheen (UK)
Május 2. Supernem lemezbemutató
Május 3. Intim Torna Illegál

Kapunyitás 18:00
Koncertkezdés: 20:00

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky