2014. április 1. | govinda

Better feel like rock'n'roll - lemezbemutatott az Ivan & the Parazol

Egy héttel ezelőtt hallhattuk először a budapesti ifjak legújabb, második lemezét a Petőfi Rádióban. A Mode Bizarre megjelenése után néhány nappal már elfoglalta a trónt a zeneszolgáltatók hazai toplistáján, a lemezbemutatóra pedig mind egy szálig elfogytak a jegyek. Elöljáróban elég annyi, hogy rendesen mozgott a soktonnás hajó...!

Mint minden egyre nagyobb népszerűséget szerző zenekar esetében, az Ivan & the Parazol koncertjét megelőzően is tömve volt a színpad előtti terület - még mielőtt az előzenekar, a Blahalouisiana megkezte volna a felvezetést. Bizony, onnan tudni, hogy rohamosan növekszik egy előadó ázsiója, ha már nem tudunk nyugodtan letáborozni az első sorban; a srácok pedig a karrierjük azon fázisába léptek be, amikor már lassan napról napra rohamosan fog nőni a közönségük, pláne az új lemez ismeretében.

Bevallom töredelmesen, hiába ajánlották már sokan, sok helyen, még nem vettem rá magam a Blahalouisiana dalainak meghallgatására - ezek után néhány szám biztosan bekerül majd a 'repertoáromba'. Igaz, a koncertjük első felében picikét zavarban voltam, ugyanis úgy tűnt, hogy a kellemes-popos darabok eléggé egybefolynak. Kissé furcsának éreztem, hogy nem tapasztaltam semmiféle átütőt az előadásukban, azon túl persze, hogy remekül összerakott, fogyaszható és igényes zenéről van szó. A későbbiekben aztán jött néhány olyan bluesosabb-piszkosabb dal, amiben igenis megvolt a hiányolt varázs és egyediség, csak azt sajnáltam igazán, hogy a hangosítás időnként Schoblocher Barbara énekesnő kárára dolgozott, ezért ritkán lehetett hallani, hogy milyen erőteljes, mégis lágy és tiszta hangja van. Összességében élvezhető produkció volt az övék, de nem az este főszámát láthattuk.

Az ugyanis természetesen a második lemezét bemutató Ivan & the Parazol koncertje lett - ezt vártuk, ezt kaptuk. A szó szoros értelmében vett lemezbemutató, ugyanis a fellépés első felét a Mode Bizarre teljes anyaga tette ki, az albumon szereplő 12 dal elejétől a végéig (így akik már megbarátkoztak vele, előre ismerhették a menetrendet). A zenét és a lemezt külön nem értékelném (részletek a hamarosan olvasható lemezkritikánkban), az urak színpadi teljesítményéről pedig magam is, mások is gyakran nyilatkoztak; ezúttal is nagy hangsúlyt kapott a külső megjelenés, hiszen zenészeink egységes öltözetben, a Fónyi Barbara által erre az alkalomra tervezett ruhakollekcióban álltak színpadra. (Sőt, még valamiféle háttérdíszletkét is kaptunk, bár azt inkább feledném.)

A zenekar a tőle már megszokott lendülettel, energiával vezényelte le a maratoni hosszúságúnak tűnő koncertet - azért tűnthetett hosszúnak, mert a Mode Bizarre anyagának elhangzása után nem egy ráadás, inkább egy második felvonás következett, amelyben az előző korszak jól ismert és szeretett dalai kerültek terítékre. Az új dalok is arculcsapásként hatottak (a jó értelemben, persze), de a régi kedvencekből álló blokk, azt gondolom, mindenkinek, aki hosszabb ideje tagja a tábornak, igazi felüdülést jelentett. Az első blokkban is éreztem a talpam alatt, hogy kissé instabillá vált a talaj, a második részben aztán, írd és mondd, rengett a dugig tömött koncertterem alatt a hajó aljzata. El kell mondjam, én lassan kerek 9 éve járok az A38-ra szórakozni, és megfordultam nem egy, nem kettő kemény buliban (az indusztriálnál nem nagyon kell keményebb műfaj), de ilyenre tényleg nem emlékszem. Erre öt huszonéves, pofátlanul jó zenész volt képes, meg annak a zenének az ereje, ami soha, de soha nem lesz sem unalmas, sem elhanyagolható. (A koncert háromnegyedében folyó masszív pogót mondjuk tudtam volna hanyagolni - nem a heves bulizással van a bajom, inkább azzal, amikor egyesek eredendően tesznek mások testi épségére vagy komfortérzetére. De azzal elég sok. A Parazol meg ugye nem egy olyan csapat, akiknél alapvető kellék lenne egy jó kis mosh pit.)

Ki kell emelni, hogy végre volt a színpadon akusztikus gitár (és milyen szépen szólt): el nem tudom mondani, mennyire üdítő tud lenni, ha egy, a kemény gitárszaggatást és gyors ritmusokat ilyen jól alkalmazó csapattól megszólal egy finomabb, érzékenyebb dal. Na meg a VOLT headlinerének tiszteletére elhangzott egy War Pigsbe oltott Arabella, amit kevesebb ováció fogadott, mint a banda egyes saját dalait, úgyhogy ez elég nagy érdem. Ha el szeretnéd csípni a kisebb koncertjeiket, nem árt cselekedni, mert ezekkel az adottságokkal már nem sok lesz belőlük - itt is csak a Hajó befogadóképessége szabott határt.

Az egyre zajosabb siker a példa arra, hogy az évtizedek óta uralkodó igazi rock'n'roll hogyan tud tizenéveseket magával ragadni, itt a magyarázat arra, hogy mi is a zene univerzalitása. És itt nem csak arról van szó, hogy az Ivan & the Parazol zenéjét szeretnék a fiatalok, hanem arról is, hogy mindezzel a kicsit kíváncsibb, érdeklődőbb réteg előtt megnyílhat egy új dimenzió, amin keresztül a régi klasszikusok sem kell, hogy feledésbe merüljenek. Nem elvárás egy tizenhét évestől, de még egy harmincastól sem, hogy Stonest, Doorst, Zeppelint hallgasson, így azonban sokkal nagyobb az esélye, hogy hallgatni fog. Mert persze lehet azt mondani, hogy ez a mostani Arctic Monkeys vagy Black Keys piciben, hungarus kiadásban, de azt gondolom, a mi magyarjaink esetében sokkal nyilvánvalóbb a hagyományhoz való viszonyuk. Na meg feltehetőleg Alex Turner nem tudja, hogy mondjuk mi az az Omega, Illés vagy LGT. Merjünk nagyot álmodni: hátha majd a nem túl távoli jövőben hallani fog az Ivan & the Parazolról.

Jó volt, szép volt, hangos volt. Hangosabb lesz.

Fotók: Müller András