3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2014. február 19. | govinda

Trent Reznor: A Grammy időpocsékolás volt

Copyright:

A Nine Inch Nails frontembere és motorja, Trent Reznor elmondta, hogy az idei Grammy-díjátadón tartott szereplésükkel csupán az időt vesztegették. Pedig nem akármilyen volt a névsor: Reznor Josh Homme-al, Dave Grohl-lal és Lindsey Buckinghammel zenélt együtt a szakma legrangosabb, legismertebb eseményén.

Csalódottságának az oka, hogy a produkciót a megszakították a stáblistával és reklámokkal, vagyis nem közvetítették a fellépésüket teljes egésézben. Arról is beszélt, hogy Josh Homme-al sokáig vitatták az együttműködés mellett és az ellen szóló érveket, végül abban maradtak, hogy belevágnak.

Azonban miután a produkció nagyrésze lemaradt a közvetítésből, Reznor leszögezte, hogy soha többé nem vesz részt a Grammyken. "Megtanultam a leckét. Ha nem csináltuk volna végig, most azon gondolkoznék, mi történt volna? Éppen ezért nem sajnálom, hogy belementünk, de hogy a jövőben bármilyen formában támogatnám, vagy hozzájárulnék az eseményhez? Kizárt dolog."

Pedig a zenemogul még egy bocsánatkérő levelet is kapott a ceremónia egyik producerétől, amelyben sajnálatukat fejezik ki Reznor csalódottságával kapcsolatban, valamint kifejtik, hogy a számuk körülbelül 5-6 perces volt, ebből pedig csupán 1 perc 20 másodperc maradt le, és addig húzták a közvetítést, ameddig csak módjukban állt.

Trent Reznor izgalmasabb dolgokat is elárult mostanában, többek között David Lynch-csel való újdonsült együttműködéséről. A két zseni legutóbb a Tetovált lány filmzenéje kapcsán került össze, most pedig Lynch mester legújabb, Gone Girl nvre hallgató filmje zenéért fog felelni. Állítólag a január nagy részét ötleteléssel töltötték. "Bármilyen munkáról legyen is szó, az első dolog, ami szóba jön, hogy eldöntsük, milyen típusú hangszereket használjunk, milyen hangzásvilágba akarunk fejest ugrani, nem pedig a zene megírása." Hozzátette, hogy az új anyag remélhetőleg egyszerre lesz zajos és megnyugtató.

Forrás: nme.com

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 3.

Megjelent a Balu Brigada debütáló nagylemeze

Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Seguir

2025. szeptember 2.

Ashnikko legújabb szenzációs trackje

Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Seguir

2025. szeptember 1.

A Radiohead egyik sikerlemezük élő verziójával lepte meg rajongóit

A "Hail to the Thief (Live Recordings 2003-2009)" című meglepetés kiadvánnyal tért vissza a Radiohead, mellyel hatodik stúdiólemezüket értelmezték újra. A korongon helyet kapott a "There, There" című hipnotikus klasszikusuk is, melyhez most egy Buenos Airesben rögzített koncertvideó is érkezett. Seguir

2025. augusztus 27.

Új Halestorm stúdióalbum

Az amerikai rockegyüttes már engedett némi bepillantást az ‘Everest’ világába, például a „Darkness Always Wins” című, lassan építkező hard rock himnusszal, mely mind szövegileg, mind zeneileg mélyen belemerül a banda elmúlt évtizedekben megtett “hegymászásába”. Hallgatható már A „Rain Your Blood On Me” című nőkhöz írt, drámai óda is, mely dübörgő ütemeivel, robbanékony dobszólamokkal, villámgyors gitárriffekkel és égzengető vokállal tör utat a rajongók szívébe. Seguir

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky