2014. január 27. | Szandi
Hatvannyolcadik születésnapját ünnepelte január 14-én a nemzet csótánya, amit 24-én este egy fergeteges buli keretein belül jól meg is ünnepeltünk a Josefina Blues Bell-ben. Nagy Feró mellett a színpadon láthattuk Magasvári Viktor szólógitárost, Laczik Fecó basszerost és a dobok mögött Nagy Hunor Attilát.
Amikor megérkeztünk a helyszínre, már alig volt üres ülőhely; természetesen a közönség vegyesen tartalmazott időseket, középkorúakat és fiatalokat is. A hangulat már előtte is megalapozásra került, az elfogyasztott alkoholmennyiség és az ismert külföldi és hazai retro zenék miatt. Amikor Feróék végre színpadra léptek, már nem senki sem volt szomjas, a koncert kezdete előtt teltház volt a táncparketten is.
A babos kendőben Feró fiatalokat megszégyenítő módon nyomta végig a két órás showt. Elmondhatjuk, hogy (síbalesete ellenére, ráadásul) még ma is ugyanazzal a lendülettel áll színpadra, mint régen. A közönség fantasztikus volt, szinte egy emberként énekelték a Beatrice legnagyobb slágereit. Többek között felcsendült a Pancsoló kislány, a Ronda lány, a Mielőtt végleg elmegyek, a 8 óra munka, az Azok a boldog szép napok és egy Republic dallal is megörvendeztették a rajongókat, a közel egy éve elhunyt Bódi László Cipő emlékére. A koncert második felében előkerült a hiányozhatatlan születésnapi torta, amit az énekes a Josefina pub vezetőségétől kapott. Az édességet a közönség is megkóstolhatta.
Magával a helyszínnel nem voltam teljes mértékben megelégedve: ahogy az szokott lenni az árak kiemelkedően magasak, hideg volt és maga az elrendezés is elég kényelmetlen. A tánctér sokkal kisebb volt, mint vártam és ez okozott némi kellemetlenséget. Szerencsére kis idő múlva már nem zavart sem a tömeg, sem pedig a hideg.
Nagy Feró és a Beatrice az elkövetkezendő hónapokban sem fog unatkozni. A Josefina Blues Bell-ben legközelebb február 28-án láthatjátok őket, majd ugyanitt március 28-án, de a két koncert között 23-én ellátogatnak még Londonba is!
Szandi