3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. január 27. | Szandi

Nagy Feró és a Beatrice: születésnapi koncert!

Copyright:

Hatvannyolcadik születésnapját ünnepelte január 14-én a nemzet csótánya, amit 24-én este egy fergeteges buli keretein belül jól meg is ünnepeltünk a Josefina Blues Bell-ben. Nagy Feró mellett a színpadon láthattuk Magasvári Viktor szólógitárost, Laczik Fecó basszerost és a dobok mögött Nagy Hunor Attilát.

Amikor megérkeztünk a helyszínre, már alig volt üres ülőhely; természetesen a közönség vegyesen tartalmazott időseket, középkorúakat és fiatalokat is. A hangulat már előtte is megalapozásra került, az elfogyasztott alkoholmennyiség és az ismert külföldi és hazai retro zenék miatt. Amikor Feróék végre színpadra léptek, már nem senki sem volt szomjas, a koncert kezdete előtt teltház volt a táncparketten is.



A babos kendőben Feró fiatalokat megszégyenítő módon nyomta végig a két órás showt. Elmondhatjuk, hogy (síbalesete ellenére, ráadásul) még ma is ugyanazzal a lendülettel áll színpadra, mint régen. A közönség fantasztikus volt, szinte egy emberként énekelték a Beatrice legnagyobb slágereit. Többek között felcsendült a Pancsoló kislány, a Ronda lány, a Mielőtt végleg elmegyek, a 8 óra munka, az Azok a boldog szép napok és egy Republic dallal is megörvendeztették a rajongókat, a közel egy éve elhunyt Bódi László Cipő emlékére. A koncert második felében előkerült a hiányozhatatlan születésnapi torta, amit az énekes a Josefina pub vezetőségétől kapott. Az édességet a közönség is megkóstolhatta.

Magával a helyszínnel nem voltam teljes mértékben megelégedve: ahogy az szokott lenni az árak kiemelkedően magasak, hideg volt és maga az elrendezés is elég kényelmetlen. A tánctér sokkal kisebb volt, mint vártam és ez okozott némi kellemetlenséget. Szerencsére kis idő múlva már nem zavart sem a tömeg, sem pedig a hideg.

Nagy Feró és a Beatrice az elkövetkezendő hónapokban sem fog unatkozni. A Josefina Blues Bell-ben legközelebb február 28-án láthatjátok őket, majd ugyanitt március 28-án, de a két koncert között 23-én ellátogatnak még Londonba is!

Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky