3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2014. január 23.

Lengyel barátok magyar színpadon

Copyright:

Mi sem mutatja szembetűnőbben a lengyelek királyi pozícióját a jelenlegi könnyűzenei színtéren, hogy Európa egyik legjobb ízlésű popfesztiválja, az Off is országukban kerül megrendezésre, valamint, hogy a Pitchfork is elismerő beszámolót írt a nemzet muzikális naprakészségéről. Most pedig még két érvet felsorolhatunk a hozzáértésük mellett: egyikük a KAMP!, másikuk pedig a Rebeka nevű formáció, akik február 21-én együtt fogják döngetni az A38 Hajó oldalát Budapesten.

A három haladó szellemiségű fiatalembert magába tömörítő KAMP! saját hazájában masszív húzónévnek számít a korszerűségre és a progresszivitásra fogékony ifjak körében, a trió kiválóságát pedig az is alátámasztja, hogy a formáció olyan nagy presztízsű könnyűzenei eseményeken tehette tiszteletét, mint a legforróbb és legígéretesebb fiatal bandákat felvonultató South By Southwest (SXSW), illetve a kelet-európai fesztiválközeg egyik kitüntetett bástyájaként funkcionáló szerb EXIT. Az elmúlt években folyamatosan divatban lévő napsütötte, éterien színes elektopopot produkáló srácok ráadásul nem csupán élőben, hanem lemezen is képesek maradandót alkotni. Kiadványaik ugyanis táncba hívó ritmusokat és mámorító szellemvokálokat alakítanak olyan koherens egésszé, amely melegen ajánlott hallgatnivaló mindazok számára, akik New Orderrel fekszenek és Cut Copyval kelnek.



A hármast kíséri majd az eseményre saját hivatalos előzenekara, a szintén lengyel Rebeka duó, amely a KAMP!-hoz illő módon elektronika-inspirálta zenét készít, azonban egy határozottan más nyomvonalon: földijeik pozitív elmosódottságát ugyanis a páros finoman nyomasztó és mérsékelten rideg atmoszférára cseréli, ahol a Jamie XX, illetve Mount Kimbie által fémjelzett minimalista, neszszerű ütemek nyugtalanító gitárhangokkal; illetve a hangulatában és érzelmi spektrumában talán még a Portishead-es Beth Gibbons-t is megidéző női vokálokkal találkoznak. A kialakult összkép pedig egyszerre lesz vázszerűen üres, finoman megtáncoltató és még egy árnyalatnyit bánatos is - a 2010-óta együttműködő, debütáló nagylemezét tavaly megjelentető kettős pedig így kitűnő kontrasztot mutat majd a KAMP! produkciójával szemben és lesz méltó indítása az estének a hajón.

KAMP!, Rebeka
2014. február 21., 20:00
A38 Hajó, Budapest 1117, Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: elővételben 2000 Ft, a helyszínen 2500 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky