3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 20. | govinda

Utókarácsonyi ajándék - visszatér a Fran Palermo!

Copyright:

A nyár elején szomorúan számoltunk be arról, hogy az elképesztően tehetséges fiatalokból álló Fran Palermo csapata abbahagyja a közös zenélést. Azóta is igen bánatosak vagyunk - ezt a bánatot némileg feledtetni hivatott egy alkalmi visszatérő koncert, amelyre a Kuplungban kerül majd sor.

Annak sem kell megrettennie persze, aki még sosem hallott a zenekarról - annál exkluzívabb lesz az élmény, ha ennek ellenére úgy dönt, most meghallgatja őket zenélés közben. Amit egyébként érdemes megtenni: a Fran Palermo világa az olyanok közül való, amit sokkal inkább megtapasztalni kell, semmint beszélni róla. A kezdetben ethno-balkáni mintákból táplálkozó, majd egyre inkább az indie szcéna felé forduló népes kollektíva zenéje egy olyan magával ragadó atmoszférát teremt, amelyben az is benn ragad, aki nem járatos ebben a stílusban, vagy egész egyszerűen nem hallgat ilyen típusú előadókat, dalokat.



Hajlamosak vagyunk az 'indie' címkéjét egyfelől pejoratív, másfelől leegyszerűsítő jelentésben használni, pedig valójában ez egy igen tág és sokrétű fogalom. A Fran Palermo leginkább a Beirut, esetleg a Neutral Milk Hotel stílusához hasonlítható hangzása (elsősorban a rengetegféle hangszer és változatosság miatt) egy olyan egyedi hangulatot teremt, amit más, hazai zenekaréhoz aligha lehetne hasonlítani. A csapat a szó legjobb értelmében véve univerzális: ha hallgatja őket az ember lánya (vagy fia, adott esetben), teljességgel lényegtelenné válik, hogy kik, honnan zenélnek, sőt mindenfajta összehasonlítgatás is indokolatlanná lesz, hiszen egyedül a hatás marad a mérvadó. Amit leírni egyébként elég nehéz feladat - meghallgatni egy-egy dalt egyszerűbb. Nem tudok mást mondani, minthogy a dalaik legtöbbször szinte film- vagy filmzeneszerűek: dalonként egy kerek, független, sajátos világot teremtenek. A Morninng Waltz utolsó perce például egy csoda:



Akármennyire is kedves a szívemnek a legtöbb magyar zenekar, kevés itthoni csapatot tudnék a világszínvonalúság dicséretével illetni - a Fran Palermo az egyik. Ennek pedig a legelhanyagolhatóbb magyarázata az aktuális trend, vagy ha úgy tetszik, az indie felvirágzása. Meg aztán ehhez hasonló szép dolgokra is képesek:



Annál szomorúbb viszont, hogy az aktív működésüket befejezték - viszont azoknak, akik szerették a zenéjüket, most újra lehetőségük nyílik meghallgatni élőben a zenekart. (És persze azoknak is, akik csupán érdeklődnek, vagy egyelőre még szabad a december 28-ai estéjük, emellett pedig mondjuk kedvelik a Foalst, a Tame Impalát vagy Jake Buggot - a saját szerzemények mellett ugyanis egy-egy feldolgozás is szerepelni szokott a repertoárban.)

Mi bízunk abban, hogy nem ez lesz az egyetlen alkalmi visszatérés!

govinda

Fran Palermo, Rustic Shades
2013. december 28., 20:00
Kuplung, Budapest 1061, Király u. 46.
Helyszíni belépő: 1000 Ft - korlátozott számban!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky