3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. december 10. | Stewie

Muse: Az új album visszatérés lesz az alapokhoz

Copyright:

Matt Bellamy, a Muse frontembere megosztott pár információt a banda új albumának írási folyamatáról, amely lemez elmondása szerint az alapokhoz fog visszatérni.

Még nincs egy éve, hogy a banda kiadta hatodik stúdióalbumát, a The 2nd Law-t, de már javában dolgoznak az új LP-n. A Rolling Stone-nak adott interjúban Bellamy elmondta, hogy a bandának egészen határozott elképzelései vannak arról, hogy mit szeretnének csinálni. Állítása szerint a munkálatok szinte rögtön a római nagykoncertjük után kezdődtek el, melynek felvételei a napokban jelentek meg CD-n és DVD-n is.

„Érdekes, mert az írás pont a római show másnapján kezdődött meg”- árulta el Bellamy. – „Van egy elég jó képem arról, hogy milyennek szeretném az új albumot. Az alapokhoz fogunk visszanyúlni és olyan lesz, mint egy felébredés másnap, amikor csak annyit mondasz: ’Mi a fasz? Ez őrületes volt!’”

„A banda egy őrületes utat tett meg azóta, hogy tinédzserként elkezdtük ezt. Régebben nem voltunk nagyon attraktívak a színpadon. Nem mutattuk meg magunkat annyira, inkább a zenénk mögé bújtunk. Bizonyos szempontból a római show a teljes személyiségbeli ellentéte volt annak, amiből indultunk. Szeretném, ha megint minden csak a zenéről szólna, amit játszunk, a hangszereken, a gitáron, a basszuson és a dobon.”

„Van egy erős érzésem, hogy az új albumnak olyannak kell lennie, ami merőben elszakad a kiegészítő dolgoktól, amiket az utolsó két album során próbáltunk ki, úgy, mint a nagyzenekar, az elektronika és a többi ilyen megoldás. Úgy érzem, hogy jó lesz emlékeztetni magunkat arra, hogy kik is vagyunk, honnan indultunk.”

Annak ellenére, hogy az alapokhoz térnek vissza, nem fogják magukat ismételni, bevallásuk szerint.

„Amikor azt mondom, hogy vissza akarunk menni, az nem azt jelenti, hogy visszamegyünk ahhoz a zenéhez, amit a kezdetekkor játszottunk. Az katasztrofális lenne. Úgy értettem, hogy gondolkodásmódban megyünk vissza a gyökerekhez, ami azt jelentette, hogy csak jól akartunk játszani a hangszereinken: együtt játszani és olyan zenét csinálni, ami természetesnek hat. Úgy hiszem a következő album olyan lesz, amelyen ez megvalósulhat.”

Forrás: gigwise.com

Stewie
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky