3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2013. november 15.

Hallgasd meg a Grand Mexican Warlock kedvenceit!

Copyright:

A Grand Mexican Warlock különleges estére készül, olyat tesznek, amit eddig még soha: november 27-én a GMK-ban egy feldolgozásokból, kedvenc dalaikból álló koncertet adnak majd.

A nyár elején immár második - 8 országot, 16 állomást felölelő - európai turnéját maga mögött tudó Grand Mexican Warlock 2010-ben megjelent Aeons címet viselő első nagylemeze anno igencsak felverte a port a háttérbe szorított underground szcéna homokozójában. A teljes album meghallgatható ITT, a csapat Bandcamp oldalán.

A sokadik hallgatásra is élvezetes anyag azóta is a rajongók és a szakma elismerését viseli. A tervek szerint a zenekar második nagylemeze 2014. februárjában lát majd napvilágot, de a koncertrepertoár egy részét már most az új szerzemények teszik ki. Ez alkalommal azonban – tőlük nem megszokott módon - egy feldolgozásestet tartanak, ahol kedvenc előadóiktól szemezgetnek és adnak elő. A repertoárt nem teszi közzé a zenekar, bár a fenti képét böngészve könnyedén lehet következtetni a koncert zenei felhozatalára, irányára. Figyelem: akár még vendégművészek is előfordulhatnak!



Az eseményhez ITT csatlakozhatsz a Facebookon! Pontos kezdés, limitált férőhely!

Grand Mexican Warlock plays covers
2013. november 27., 21:00
Gozsdu Manó Klub, Budapest 1075, Király utca 13.
Belépő: 800 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Seguir

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Seguir

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky