3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. november 4. | Sali

Betegség miatt elmarad a mai Arctic Monkeys koncert

Copyright:

Az Arctic Monkeys kénytelen volt lemondani ma esti offenbachi koncertjét, ugyanis a zenekar frontembere, Alex Turner még mindig komoly torokgyulladással küzd.

Az utóbbi időben - szintén az énekes betegsége miatt - a csapatnak el kellett halasztania az angliai show-kat is, amik európai turnéjuk nagy részét képezték volna. Az együttes tegnap, november 3-án azonban kijelentette a Facebook-on, hogy a tervezett koncertek közül a berlinit, a düsseldorfit és a münchenit már mindenképpen meg fogják tartani.

Így hangzik (németről fordítva) a Facebook üzenet:

"Alex Turner frontember megbetegedése miatt pótlás nélkül elmarad a 2013. november 4-i Arctic Monkeys koncert az offenbachi városházán. Ez nem érvényes azonban a további koncertekre, melyek Berlinben, Düsseldorfban és Münchenen kerülnek majd megrendezésre. Az offenbachi eseményre a már megvásárolt jegyeket természetesen vissza lehet majd váltani a jegyirodákban."

A banda már korábban is halasztott el koncertet, például Birmingham-ben és Glasgow-ban, valamint a Sheffield-i hazatérő show-t is lemondták.

Sali

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Új érát indít Ed Sheeran

A várva várt Ed Sheeran visszatért vadonatúj felvételével, melynek múzsája a perzsa nyelv és a keleti hangszerekből kinyert egzotikus hangzás. Ehhez illően egy nem szokványos dalcímet, az „Azizam”-ot választotta, mely magyarul annyit tesz „drágám”. Tovább

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

2025. február 18.

A felkapott Charli XCX

Charli XCX tavaly indította el a BRAT-mozgalmat, mely teljességgel megragadta a kulturális korszellemet, és a nyár egyik legfelkapottabb elektronikus zenei kiadványa lett. Tovább

2025. február 17.

Kóstolj bele a megújult DARKSIDE közelgő lemezébe

2025. február 28-án érkezik a DARKSIDE harmadik, "Nothing" című lemeze, melyet a "Graucha Max" és a frissen megjelent "S.N.C" című dalokkal vezetnek fel a srácok. Nicolas Jaar és Dave Harrington kísérletező elektronikus zenei duójához immár csatlakozott régi barátjuk és visszatérő közreműködőjük, Tlacael Esparza dobos és hangszertervező is. A megújult felállású formáció márciusban 11 év után ismét turnézni fog Észak-Amerikában - többek között Brooklyn, Seattle, Toronto és a Coachella fesztivál színpadait ejtik majd útba. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky