3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. november 2. | govinda

Decemberben visszatérhet a Foo Fighters

Copyright:

A Foo Fighters visszatérő koncertjét adhatja decemberben, Mexikóvárosban - az elsőt, mióta 2012-ben Dave Grohl bejelentette, hogy a csapat szünetet tart. A zenekar honlapja szerint a Foo Fighters december 13-án az 55000 férőhelyes Foro Sol Stadiumban fog fellépni, rögtön a The National után.

Grohl tavaly októberben nyilatkozta, hogy a banda szünetre megy. "Nem tudom, hogy mikor fogunk legközelebb fellépni, együtt zenélni" - mondta akkoriban. "Furcsa ezt mondani, de mindannyiunk számára jó, ha egy picit kiszállunk ebből." Ám nem nélkülözték sokáig egymást a tagok: Chris Shiflett gitáros augusztusban árulta el a Rolling Stone magazinnak, hogy a zenekar már dalokat próbál a soron következő új albumhoz. "Nagyon rövid szünet volt ez. Jövő év elején elkezdjük rögzíteni az új Foo Fighters-lemezt" - mesélte.



Dave Grohl a 'szabi' ideje alatt is aktív maradt: Paul McCartneyval lépett fel, aztán volt zenekarának tagjaival, egy bizonyos Nirvanának a zenészeivel, Krist Novoseliccsel és Pat Smearrel zenélt egy, a Sandy hurrikán áldozatainak javára tartott jótékonysági koncerten. Megrendezte a Sound City című dokumentumfilmet, és a Queens of the Stone Age új lemezén is dobolt. Sűrű elfoglaltságok! Ezen kívül az SXSW fesztiválon is tartott egy bevezető beszédet, a Rusht ő köszöntötte a Rock'n'roll Hírességek Csarnokában, valamint a Rolling Stones egy kaliforniai fellépésére is beugrott.

Habár a Foo Fighters hivatalos honlapján egyelőre csak a december 13-ai koncert szerepel, a Ticketmaster weboldalán egy december 11-ére ütemezett fellépésre is lehet jegyeket vásárolni, amelynek helyyszínéül szintén Mexikóvárost jelöli meg az oldal.

Forrás: rollingstone.com

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. Tovább

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Tovább

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Tovább

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. Tovább

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky