Miley Cyrus az SNL-ben jelentette be 2014-es turnéját
Bár Miley Cyrus-t a hónapban már vendégül látta a Saturday Night Live show, október 26-án mégis újra látogatást tett a műsorban, ahol ezúttal egy nagy bejelentéssel lepte meg rajongóit.
Miley Edward Norton nyitóbeszéde alatt jelent meg, hogy tudassa rajongóival a várva vár hírt, miszerint ismét turnéra indul.
A közelgő koncertkörút hírét közvetlenül a fanokkal osztotta meg, majd később tanácsokkal látta el Nortont, - aki most először tűnt fel a SNL-ben – hogy hogyan is kell viselkedni egy fellépésen. Először is, ne hülyüld el - mondta; másodszor, tartsd fenn az energiádat; végül, de nem utolsó sorban pedig dugd ki a nyelved.
Percekkel ezután Miley tweetjéből az is kiderült, hogy a koncertkörút 2014-ben indul, de a pontos időpontokat és helyszíneket még nem hozták nyilvánosságra. Viszont ha felmegyünk az énekesnő hivatalos honlapjára, a kezdőoldalon fel lehet iratkozni egy címlistára, hogy a későbbiekben minden részletről tájékoztatást kapjunk a turnéval kapcsolatban.
Miley később ismét feltűnt az epizódban egy kis seggrázás erejéig, amit gyarmatosító öltözetben adott elő, a most megjelenő 12 years of a slave című film kifigurázásaképp.
Az énekesnő a hónapban már korábban is szerepelt a SNL-ben, vendégként és zenei előadóként, ahol hallhattuk tőle legújabb, listavezető albumának (Bangerz) két dalát is: a Wrecking Ball-t és a We can’t stop-ot, miközben kigúnyolta a kormányleállást.
Én nagyon szeretem a hangját! Nagyon jól énekel,ezért is vettem meg a Media Marktból a Bangerz CD-jét! Már lassan annyira agyon hallgattam,hogy vehetek egy újat! :)
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! A continua
War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. A continua
A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. A continua
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. A continua