2013. október 25.
A közelmúltban kislemezzel debütáló Blahalouisiana decemberben a Morcheeba koncertjét vezeti elő a budapesti Petőfi Csarnokban, de ezt megelőzően november 1-jén, pénteken Székesfehérváron még találkozhatunk velük, méghozzá ígéretes nemzetközi körítéssel. A Petőfi Kultúrtérben három külföldi zenekar válik segítségükre az élményteremtésben: a Lights Out!, a Vermones, és a Crowding Out Effect.
Tudomásunk szerint az olaszországi Crowding Out Effect zenekar két tagjától származik az az ötlet, hogy készítsenek egy online elérhető válogatást feltörekvő együtteseknek, hiszen számos tehetséges banda veszi őket körül Európa-szerte. Ez lett a Sound Of Europe, melynek első kiadványán a magyar Sad Kolibries, a Marshmallow, és a Rotten Roots zenekarok is helyet kaptak egy-egy felvétellel, többek között lengyel, osztrák, cseh és olasz zenekarok mellett.
A kiadvány összeállítása során már a következő turnén agyaltak a budapesti eclecticartists szervezőcsapat közreműködésével. Ezúttal két magyarországi turnéállomásra is koncentráltak, lehetőség szerint több zenekar bevonásával. Az annak idején a Blahalouisiana első budapesti koncertjét levezénylő szervezőcsapatnak kézenfekvő elképzelése volt a székesfehérvári kötődésű csapattal együtt továbbgondolni a történetet – amely azonnal elnyerte tetszésüket.
Innentől kezdve már csak az időpontok egyeztetésén múlt minden, ami ezúttal igazán szerencsésen alakult. Főként, ha abból indulunk ki, hogy kevés erre alkalmas klubbal vagyunk megáldva kis hazánkban, ezek közül pedig két egymást követő hétvégi napra dátumot kapni a főszezonban szinte lehetetlen. Ilyenkor persze sokat nyom a latba a programterv ütőképessége: azon túlmenően, hogy a Blahalouisiana már bőven bizonyított Székesfehérváron és Budapesten is, a COE turnéjának keletre eső állomásaihoz csatlakozik a lengyel Vermones zenekar is.
Ekkor került be a képbe, amire senki nem számított: talán az est legizgalmasabb produkciója, a kolozsvári székhelyű Lights Out! zenekar. 2010-es alakulásuk óta a környező országokat hódítják. A 2012-ben megjelent Patience című EP után elkészült a Mirror videója, amely rengeteg utat nyitott meg az együttes számára nemzetközi színtereken is. Ezt követően egy 15 perces élőben rögzített videót készítettek, amely Wayfaring session névre hallgat. 2013-ban folyamatosan koncerteztek, felléptek a legrangosabb romániai fesztiválokon, tavaszi állomásaik között pedig Budapest is szerepelt.
A Lights Out! aktuális turnéjának keretében csatlakozik tehát a Crowding Out Effect és a Vermones turnéjának magyarországi fellépéseihez: november 1-jén Székesfehérváron, a Petőfi Kultúrtérben a Blahalouisiana zenekarral, november 2-án pedig a Marshmallow zenekarral kiegészülve, a budapesti Kuplungban.
A székesfehérvári bulihoz ITT, a budapesti koncerthez pedig ITT lehet csatlakozni.