3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2013. október 20.

Camouflage: hiánypótló szintipop koncert a Dürer Kertben

Copyright:

1983-ban, vagyis a vad, gitáros heavy metal bandák fénykorában alakította három nyugat-németországi srác a Camouflage zenekart, mellyel valami mást, valami újat szerettek volna kipróbálni, így kifinomult, elektronikus, szintetizátorral kísérletezős hangzást választottak maguknak.

Egyik első számuk, a The Great Commandment mind a mai napig a trió legismertebb alkotásai között szerepel, csakúgy. mint a '80-as évtized végén megjelent, és áttörést hozó Love Is A Shield című dal. A kisebb-nagyobb zökkenőkkel azóta is működő zenekar ezekben a hónapokban tervezi befejezni nyolcadik, Greyscale című albumát.



Bár az együttes fénykorában nem juthatott el Budapestre, a hazai szcénában is komoly ismertségnek örvendett, dalaik rendszeresen előkerültek a szintipop és new wave házibulikon, és a Depeche Mode vagy éppen a Pet Shop Boys kedvelői is jól ismerték őket. Most télen végre élőben is táncolhatunk a régi dalokra: a Camouflage december 13-án a Dürer Kert nagytermében szerepel. A koncert után a 101-es Klub műsorára rophatják az egybegyűltek, a németek előtt pedig a hazai Black Nail Cabaret koncertjét láthatjuk, mely elektronikus zenei kirándulásra hív a szintipop és a darkwave világába, látványos show-elemekkel, víziókkal tarkítva.

A Negative Art bemutatja: Camouflage 30th Anniversary Tour
Camouflage, Black Nail Cabaret
2013. december 13., péntek
Dürer Kert, Budapest 1146, Ajtósi Dürer sor 19-21.
Belépő: 5500 Ft, a koncert napján 6000 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. A continua

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. A continua

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. A continua

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. A continua

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky