3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. szeptember 17.

ColorStar, Óperentzia és Sonar a Dürerben

Copyright:

A hazai pszichedelikus-rock zene elektronikával vegyített előadói közül most először végre egy színpadon áll a műfaj három legkarakteresebb hazai képviselője, azaz a ColorStar, az Óperentzia, és a Sonar zenekarok. Az est helyszíne a Dürer Kert lesz 2013. szeptember 28-án, szombaton.

COLORSTAR
 
Az 1996-ban alakult colorStar zenekar az első magyar színes televízióról nevezte el magát: a több jelentésrétegű név így egyszerre utal zenéjük "színességére", illetve a "belső filmre", ami - elsősorban a korai - lemezeik lebegő hatású folyamatzenéinek hallgatása közben indul el a hallgatóban. A colorStar ugyanis az elsők között ötvözte az elektronikus partyzene különböző irányzatait a pszichedelikus, gitáralapú pop-rockkal.
 
A colorStar az évek során a magyar popzene egyik fontos, nemzetközi ismertséggel rendelkező együttesévé vált. Amellett, hogy fellépett a legtöbb fontos magyar fesztiválon és körbejárta az ország klubjait, a csapat sokszor eljutott az ország határain túlra is. Koncerteztek Nyugat Európában, a Benelux-államokban, a Balkánon, és a Zene Ünnepe rendezvénysorozat apropóján eljutott Isztambulba is. 2012-ben meghívást kaptak Berlinbe a Nemzetek Ünnepére, de voltak Szerbiában és Erdélyben is. Kapnak rajongói üzeneteket az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, és az európai államok mellett olykor egészen meglepő régiókból is, mint például Nepál, Peru, Pakisztán, vagy Szibéria.
 
Dalaik közül kettő is felkerült az MR2 Az elmúlt tíz év száz legjobb dala elnevezésű, közönségszavazatok alapján összeállított listájára. Közülük az egyik, a Roam the land, a rádió által kiadott Egy kis hazai című válogatáslemezen is helyet kapott. 1996 óta a csapat számos kiadványt jelentetett meg, ezek közül a 2012-es Flow című sorlemez egyfajta korszakzáró alkotásként is felfogható. Az album készítése során távozott a zenekarból két régi társ, Farkas Zoltán dobos, és Szinovszki Márton billentyűs.
 
A tagcserék után a ColorStar a zenekart tovább működtető két alapító tag, Keleti András, és Szalay Péter irányításával, új felállással, és felfrissített zenei koncepcióval dolgozik tovább, melynek első kézzelfogható bizonyítéka a 2013 tavaszán megjelent Blind and Deaf című dal, amit már a rádiók is játszanak. A zenekar jelenleg hatodik nagylemezén dolgozik, melyet 2014 tavaszán szeretnének megjelentetni.
 
2013. szeptember 28. szombat, 20:00h
Dürer Kert / Koncertterem:

ÓPERENTZIA
SONAR

Belépő: 1000 HUF
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky