3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2013. október 13. | govinda

Csak nem? Világkörüli turnéra készül a Stones

Copyright:

Ronnie Wood szerint a rock'n'roll legóriásibb veteránjai hamarosan visszatérnek a zenei életbe, mágpedig nem is kicsi durranással: elmondása alapján a Rolling Stones 2014 februárjától világkörüli turnéra indul.

A The Sun napilap értesülései szerint Ronnie Wood úgy nyilatkozott, hogy a kultikus banda még egyszer összeáll, ráadásul koncertek sorozatára, mégpedig jövő év februárjában – mindezt azután, hogy júliusban elképesztő sikerű és látogatottságú fellépésekkel ünnepelték évfordulójukat a londoni Hyde Parkban.

„Addig kell ütni a vasat, amíg forró – addig kell megragadni a robogó kereket, amíg még mozog, mi szeretnénk megragadni, mielőtt végleg leállna.” mondta Wood. A tavalyi, idei, valamint a legendás Glastonbury-beli headliner-fellépés kapcsán elmondta, hogy mindenkinek mosoly ült az arcán, ami fantasztikus volt.



Ugyanakkor a zenekar szóvivője az NME-t figyelmeztette, hogy a Stones-nak egyelőre nincsenek fix tervei a jövő évre. Mindeközben azért bejelentették, hogy jövő hónapban megjelenik majd a Hyde Parkos óriáskoncert, mégpedig DVD- és Blu-Ray lemezen is.

A legendák két abszolút teltházas koncertet adtak a londoni parkban idén nyáron, a Glastonbury-s headliner bulijukat követően. Az előadást tehát november 11-étől mindenki megnézheti, akár a saját televízióján is – ez a hivatalos megjelenési dátum. A korongok a teljes fellépést tartalmazzák majd, valamint két órányi, eddig nem látható backstage-anyagot is. A koncert hanganyagából készült CD már beszerezhető.

Íme, a Sweet Summer Sun – Hyde Park Live dallistája:
Start Me Up
It’s Only Rock n Roll
Street Fighting Man
Ruby Tuesday
Doom And Gloom
Honky Tonk Women
You Got The Silver
Happy
Miss You
Midnight Rambler
Gimme Shelter
Jumpin’ Jack Flash
Sympathy For The Devil
Brown Sugar
You Can’t Always Get What You Want
(I Can’t Get No) Satisfaction

Forrás: gigwise.com

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Continuer

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Continuer

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Continuer

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Continuer

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky