3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. október 3. | govinda

A Pussy Riot egyik tagja 9 napig éhségsztrájkolt

Copyright:

Nagyezsda Tolokonnyikova, a Pussy Riot egyik vezető tagja, a 2012 februárjában bebörtönzött három Pussy Riot-tag egyike 9 nap után kénytelen volt felfüggeszteni éhségsztrájkját. Vasárnap kórházba szállították, de – állítólag – stabil az állapota.

Tolokonnyikova a javító-nevelő táborban uralkodó embertelen munkakörülmények elleni tiltakozásként kezdett bele az éhségsztrájkba. A 16 órás, törvénybe ütköző munkanapok ellen emelte fel a szavát, valamint egy börtönhivatalnokot is meggyanúsított azzal, hogy halálosan megfenyegette. A férje segítségével nyilvánosságra hozott levélben így fogalmazott: „Egészen addig folytatom, amíg a vezetőség nem cselekedszik a törvény szerint, és amíg úgy kezelik a nőket, mint a marhacsordát.” Kegyetlen állapotokról beszél: „Éjszaka négy órát alhatunk. Másfél havonta egyetlen szabadnapot kapunk. Szinte minden vasárnap dolgozunk. A higiéniai- és lakóviszonyok úgy vannak kialakítva, hogy a börtön lakói mocskos állatoknak érezzék magukat.” A sztrájkkal kapcsolatban hozzátette: „Ez egy radikális módszer, de meggyőződésem, hogy ez az egyetlen megoldás.” 

Tolokonnyikova és társa büntetését tölti, miután a Megváltó Krisztus-székesegyházban levezetett Putyin-ellenes „punk-imát” követően huliganizmus vádjával elítélték őket 2012 augusztusában. A harmadik hölgyet, Jekatyerina Szamuszevicset még a 2012-es évben szabadon engedték. Azonban Tolokonnyikova és Marija Aljohina (aki a nyár folyamán szintén éhségsztrájkolt az igazságtalan biztonsági előírások okán, mivel a saját szabadlábra helyezési meghallgatásán sem vehetett részt) egészen 2014 márciusáig börtönben kell, éljenek.

Tolokonnyikova ügye felhívta a figyelmet az intézetben uralkodó borzalmas körülményekre, azonban az ő állapotáról szinte alig lehet tudni valamit – azon kívül, hogy vasárnap kórházba került. Férje, Pjotr Verzilov a tévének adott nyilatkozatában elmondta, hogy öt napja sem személyesen, sem telefonon nem tudott vele kapcsolatba lépni, amit azzal magyaráz, hogy a börtön vezetősége így áll bosszút felesége kiállásáért. Tolokonnyikova ügyvédje szerint akár erőszakkal is etethetik a nőt, erről azonban nincs tudomásuk, hiszen nem lehet vele kommunikálniuk.

Tolokonnyikova állítólag folytatni szeretné az éhségsztrájkot, amint helyrejön egészségügyi állapota. Jelenleg csövön keresztül táplálják.

Forrás: rollingstone.com, nme.com, billboard.com

govinda

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2025. augusztus 23.

Hét év után visszatérő albummal jelentkezett a Good Charlotte

A vadonatúj ’Motel Du Cap’ című lemez merész visszatérést jelent a 30 évvel ezelőtt alapított amerikai rockbanda gyökereihez, miközben új utakat nyit és az eddigi legnyersebb, leghitelesebb energiát hozza, készen állva a zenekar személyesebb oldalának felfedésére is. Tovább

2025. augusztus 23.

Ed Sheeran és Rupert Grint újra együtt

Megérkezett Ed Sheeran legújabb felvétele „A Little More” címmel, a videóklip pedig ezúttal is emlékezetesre sikerült, ugyanis a szereplők – az előadó mellett – Rupert Grint (Harry Potter) és Nathalie Emmanuel (Trónok harca) színészek. Tovább

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Tovább

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky