A Punnany Massif felemelkedése óta a rap műfaját előszeretettel keverik az instrumentális, igényes háttérzenével. Igazság szerint nem ők voltak ebben az ügyben az első úttörők, hisz Geszti Péter minden bandájában (és bizony, akadt belőle pár) az adta a pluszt, hogy a rapet keverték valamilyen más műfajjal. Az egyik ilyen próbálkozása a Jazz+Az volt, melyben a szöveghez jazzes ritmusok társultak. Gesztihez hasonlóan most a Suburband is effajta szintetizálással foglalatoskodik, nagyobb hangsúlyt fektetve a hangszeres kíséretre, mint mondjuk a Punnanynál.
A banda megalakulása a 3 frontemberhez kötődik (Sarkadi Szabó Emese - ének, vokál; Héjja Norbert - rap, ének; Daku Gergő – rap), akik a jazzt és a rapet szerették volna egy színpadra sűríteni. Viszont hamar rájöttek, hogy instrumentális, összetett zene nélkül nem az igazi, amihez kétségkívül zenészek kellenek, így kezdődött el a keresés a tagok után. A végső felállás (Németh Domonkos – basszusgitár, Menyhért Márton – gitár, Heatlie Dávid – dob, Szentimrei Noémi - hegedű, Neuschl v. Armand – billentyű) kialakulása után koncertezés jött, ami végül a Talentométeren aratott győzelem révén hozta meg az igazi gyümölcsét.
Hogy milyen volt az ottani szereplésük?
Zeneileg erősen megosztó teljesítményt nyújtanak. Voltak egészen zseniális alapok, amik a raphez hűen egyszerűek, mégis ötletesek. Az összhangzás jó, tulajdonképpen egy visszafogott jazzvilágot idézett meg. Nem adott átütő élményt, amivel ugye a rap-rész erősödött, de nem volt vele semmi gond, hozta a kötelezőt. Egy rézfúvóst azért hiányoltam a színpadról, szerintem jól kiegészítette volna a hangzást. A hegedűmegoldások nagyon tetszettek (már ahol hallottam, sajnos vagy a hangosítás, vagy az alapkomponálás miatt sokszor elnyomta a gitár a hangját). A dob is a kötelező egyszerűséget nyújtotta, de olyan energiával, amivel mégis hangsúlyos lett. A basszeros egészen megbújt, mind a színpadon, mind a zenében. Nem éreztem annyira erősnek, mint vártam, de nem volt rossz. A gitár és a billentyű a legsematikusabb jazzt adta, azt a fajtát, amit a nagykönyvben is az alapokról szóló fejezetben találhatunk meg. Kicsit monotonná tette az összhatást, de nem itt van igazából a baj.
Az ének valami egészen kiváló volt. Emese hangja remekül illik a jazz lágy világához. Könnyed, kellemes, könnyen befogadható. A színpadon felszabadult, bár a rapbetétek miatt én visszafogottnak is éreztem egy kicsit. És a rap… Alapból nagyon tetszett. A fiúk jól nyomták, a közönséget is próbálták bevonni, a mozgás autentikus volt. A szöveg engem leginkább a Frédi és Bénire emlékeztetett, ami nem negatívum, hisz egy nagyon könnyed érzetet kölcsönzött így a zenének, emészthetőbbé tette… Csak! Valamiért úgy gondolták, hogy nekik a nagy alternatív hullám miatt komolyabb tartalmú zenéket is kéne írniuk. Ezzel viszont az lett a gond, hogy a rémesen egyszerű, laza szöveg így olyan lett, mintha egy óvodai délutánra hívtak volna meg, ahol a kicsiknek azt magyarázzák énekben, hogy a sikkasztás rossz dolog. Már én éreztem zavarban magam, mert az volt az érzésem, hogy direkt miattam (nézőként) vannak ennyire lebutítva. A könnyed kis számaik, amik a nyárról meg a lazulásról szólnak, nagyon jól jönnek ki így, de ezzel ellentétben se a szövegvilág, se Émi hangja nem jó arra, hogy lázadjon és beszóljon az ARC-nak. Ha megállják azt, hogy túl mély mondanivalót töltsenek a számokba, akkor nagyon élvezhető kis koncerteket csinálhatnak a későbbiekben.
Ha felkeltette az érdeklődésedet a zenekar kövesd őket a Facebookon, vagy menj el egy koncertjükre és élvezd élőben!
Ha neked is van egy jó bandád, csináltatok pár remek számot és szeretnétek egy kis hírverést csinálni neki, ne habozzatok, jelentkezzetek EZEN az e-mail címen!
Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Kontynuować
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Kontynuować
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Kontynuować
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Kontynuować