3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2013. augusztus 28. | Simi

Egy fogorvos klónozná John Lennont

Copyright:

Egy régi fog segítségével szeretné egy fogorvos klónozni John Lennont, melyet még 2 éve vett egy aukción – mindezt persze szakértők közreműködésével szeretné véghez vinni.

A kanadai orvos, Michael Zuk két éve csapott le Lennon fogára egy brit aukción 20 000 dollárért, és most abban reménykedik, hogy a fogban található DNS segítségével életre tudja kelteni a nagy legendát.
 
Az examiner.com-nak így nyilatkozott: „Ha a tudósok úgy vélik, hogy tudnak klónozni egy mamutot, akkor John Lennon lehet a következő. Azt elmondani magamról, hogy hozzájárulhattam a világ egyik legnagyobb rocksztárának visszahozatalához pedig óriási lenne.”
 
A The Beatles világhírű tagja - akit 1980-ban lőtték le New York utcáin – a házvezetőnőjének adta a fogorvos által kihúzott őrlőfogát még a hatvanas években. Dr. Zuk pedig kihasználta, hogy a birtokába került a fog, és laborba küldte a fogzománc egy részét, remélve, hogy használható DNS-t lehet kivonni belőle.
 
Dr. Zuk hozzátette: „Nagyon félek, de egyben rendkívül izgatott is vagyok, hogy esetleg sikerülhet felépíteni John Lennon DNS-ét talán a nem is annyira távoli jövőben. Rengeteg Beatles-rajongó emlékszik még arra, hogy éppen mit csinált, amikor jött a hír Lennon haláláról. Remélem, még azt az időt is megérik, amikor Lennon kap egy második esélyt.”
 

 

Forrás: list.co.uk
 
Simi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 3.

Megjelent a Balu Brigada debütáló nagylemeze

Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Continuer

2025. szeptember 2.

Ashnikko legújabb szenzációs trackje

Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Continuer

2025. szeptember 1.

A Radiohead egyik sikerlemezük élő verziójával lepte meg rajongóit

A "Hail to the Thief (Live Recordings 2003-2009)" című meglepetés kiadvánnyal tért vissza a Radiohead, mellyel hatodik stúdiólemezüket értelmezték újra. A korongon helyet kapott a "There, There" című hipnotikus klasszikusuk is, melyhez most egy Buenos Airesben rögzített koncertvideó is érkezett. Continuer

2025. augusztus 27.

Új Halestorm stúdióalbum

Az amerikai rockegyüttes már engedett némi bepillantást az ‘Everest’ világába, például a „Darkness Always Wins” című, lassan építkező hard rock himnusszal, mely mind szövegileg, mind zeneileg mélyen belemerül a banda elmúlt évtizedekben megtett “hegymászásába”. Hallgatható már A „Rain Your Blood On Me” című nőkhöz írt, drámai óda is, mely dübörgő ütemeivel, robbanékony dobszólamokkal, villámgyors gitárriffekkel és égzengető vokállal tör utat a rajongók szívébe. Continuer

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky