Újabb ízelítő Avicii közelgő albumáról - dalpremier!
A még júniusban kiadott Wake Me Up! című szám után most újabb dallal áll elő a fiatal, svéd producer, mely szintén rajta lesz a szeptemberben megjelenő albumán.
Júniusban érkezett Avicii közelgő albumáról az első single, a Wake Me Up!, mely óriási sikert aratott, és már most a 2013-as év legjobban fogyó kislemeznótájaként tartják számon. A dalból több mint két millió példányt adtak el világszerte, három hétig vezette a brit zenei listákat és platinastátuszt, sőt multi-platinastátuszt ért el gyakorlatilag mindenhol Európában.
Ezek után érthető a hatalmas várakozás, ami a második kislemezdal megjelenését övezi. A You Make Me névre hallgató dal egy vidám hangvételű, erős zongorakíséretre és vokálra építő, fülbemászó sláger, melynek egy részletét a BBC Radio 1 csatornájának köszönhetően már a Youtube-on is meghallgathatunk. Akit zavar Pete Tong kommentárja a felvételben, azt el kell, hogy szomorítsuk, a teljes dal belemotyogás nélkül csak augusztus 30-án fog kijönni. A számhoz egy klip is készülőben van egyébként, mely majd az albummal egy időben, szeptember 16-án lát napvilágot.
A True névre hallgató nagylemez valószínűleg végleges formába önti majs ezt a picit újfajta Avicii-hangzást, ami az eddig az albumról kiadott zenéket is jellemezte. Ennek megfelelően a lemezen rengeteg, különböző stílusban alkotó közreműködő is helyet fog kapni. Aloe Blacc soulénekessel, Mac Davis country zenésszel, vagy éppen az Imagine Dragons zenekarával is közreműködik majd Avicii, aki egyébként sosem ijedt meg az újdonságoktól, vagy éppen a nagyobb zenekari hangszerelések kipróbálásától.
A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább
Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább
Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább
Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább
A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább